Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek

Október 12-én, pénteken bemutató a József Attila Színházban Csiszár Imre rendezésében.

Az idei évad stúdió bemutatója Márai Sándor 1942-ben megjelent, nagy indulatoktól feszülő, szuggesztív erejű regénye. A dráma vakító élességgel világít a barátság, a hűség és az árulás ösvényeibe. Két régi barát évtizedek után újra találkozik, s végig beszélgetik az éjszakát. A múltra visszatekintve egyikükből vádlott, másikukból vádló lesz. Ám a tragédiát valójában nem alkalmi gyengeség okozta: egy világrend széthullása a hagyományos erkölcsi értékek megrendülését is jelenti.

Csiszár Imre nem a megszokott módon nyúl a regényhez. Henrik és Konrád, a két egykori barát Krisztinához fűződő szerelme által eggyé válik, közös személyiséget ölt. Párbeszédük belső monológgá válik, a férj és a csábító vívódásává. Nem is gyilkossági kísérlet, hanem a barátságukat szétfeszítő szenvedély és az általa feltett kérdések állnak az előadás középpontjában. Meglepő választás a két főszereplő: Nemcsák Károly és Rékasi Károly személye. Csiszár a tradíciók ellenében nem két, hetven feletti színészre bízza Henrik és Konrád megformálását. A színészek letisztult játéka feledteti, hogy nem lehet negyvenévnyi közös múltjuk; és valóban ebben a koncepcióban nincs is igazán jelentősége a tépelődéssel és önvizsgálattal, külön töltött évek számának. 

Szereposztás:
Henrik, a tábornok – Rékasi Károly
Konrád, valamikori barátja – Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész
Nini, öreg dajka – Molnár Zsuzsanna Jászai Mari-díjas
Krisztina – Holczinger Szandra
Vadász – Botár Endre
Díszlet: Csiszár Imre, Jelmez: Fehér Anna Jászai Mari-díjas
Dramaturg: Szokolai Brigitta, Rendezőasszisztens: Németh Dóra
Rendező: Csiszár Imre Jászai Mari-díjas, Kiváló és Érdemes Művész
Márai Sándor örökösének engedélyét a Balla-Sztojkov Kft. és a Hofra Színházi és Irodalmi Ügynökség Kft. közvetítette.
Bemutató: 2018. október 12.

Márai Sándor világhírű regénye a késői leszámolás drámája. Két fiatal katona, két testi-lelki jó barát negyven évvel ezelőtt - és két gyanakvó, megkeseredett, lelkiismeret - furdalásokkal teli öregember most. A két dátum között az üresség. Nem találkoztak a negyven év alatt, egyikük a trópusokon katonáskodott, a másik a katonai szolgálat letelte után csak ült kastélya könyvtárában, és a spalettákat bámulta. Négy évtized elteltével találkoznak, hogy tisztázzanak egy halálos bűnt, hogy leszámoljanak meneküléssel, csalással, árulással. Mi történt akkor, azon a negyven évvel ezelőtti napon? Miféle halálos bűn követel most tisztázást? A kérdések, szenvedélyek mögött egy halott: Krisztina, egyikőjük szeretett felesége. Hasonló szenvedélyt hordoztak szívükben akkor, még mikor barátként éltek egymás mellett. Az egyik talán csalt és elmenekült, a másik ugyan maradt, de nem nyújtott kezet a bajban Krisztinának. Ezúttal mindketten szembesülnek a múlttal. Most, amikor már elfogytak a gyertyák - csonkig égtek.