Horizontálisból vertikálisba, avagy a tánc új perspektívája

Döntsd meg a színpadot 90 fokkal, és azonnal megnyílik a tánc új perspektívája. Ami eddig horizontális volt, egy csapásra vertikálissá válik.

Táncosok a felhőkarcolók oldalán, az irodaházak üvegablakain, mélység és magasság között – az utcák, a közterek pedig nézőtérré válnak, új és termékeny nézőpontot adva a táncművészet befogadásához. A BANDALOOP egyesíti a dinamizmust a kecsességgel, a magával ragadót a félelmetessel. Égre emeli a tekintetet.

A vertikális tánc úttörői, azaz az amerikai BANDALOOP társulata 2017 őszén, a CAFe Kortárs Művészeti Fesztiválon már meghódította a magyar közönség szívét. Akkor egy Kálvin téri irodaház üvegfalán mutatták meg, hogy miért csodálja őket a világ, 2019-ben pedig visszatérnek Budapestre. Ezúttal a Müpa falain perdülnek majd táncra, és legújabb, Strings című előadásukat hozzák magukkal. A produkciót a Londonban élő zeneszerzővel és DJ-vel, Gabriel Prokofievvel – a legendás orosz komponista-zongoraművész, Szergej Prokofjev unokájával – hozták létre, és az előadás egyik főszereplője maga a kötél, amely nemcsak a szó fizikai, hanem metaforikus értelmében is a kapcsolatok, az összetartozás, a szakítás, a megfékezés és a felszabadítás megjelenítője. A sok szempontból formabontó előadásokat megálmodó csapat ez alkalommal a Müpa épületének falain, illetve a Fesztivál Színházban nyűgözi majd le a közönséget, a társulathoz ráadásul a magyar vonósnégyes, az Accord Quartet is csatlakozik. (Mező Péter, Veér Csongor – hegedű, Kondor Péter – brácsa, Ölveti Mátyás – cselló)

Amelia Rudolph és a táncosok olyan koreográfiát alkottak, melyben a vertikális tánc művészi eszköztára a lehető legteljesebben érvényesülhet zárt térben. A produkció egyik főszereplője maga a kötél, mely nemcsak a szó fizikai, hanem metaforikus értelmében is a kapcsolatok, az összetartozás, a szakítás, a megfékezés és a felszabadítás megjelenítője.

Az előadás előtt 20.00 órai kezdettel a BANDALOOP társulata a Müpa homlokzatán ad ízelítőt lenyűgöző vertikális táncából. A kültéri program ingyenes.

2019. április 6. 20:40 Müpa - Fesztivál Színház

2019. április 7. 20:00 Müpa - kültér

Előadják:

Virginia Broyles, Becca Dean, Melecio Estrella, Rachael Lincoln, Courtney Moreno, Jessica McKee, Roel Seeber, Jessica Swanson