Megérkezett a Belvárosi Színház színpadára is a Riviéra

Az Orlai Produkciós Iroda 2019. április 18-án, a sikeres győri Vaskakas Bábszínházbeli elő-premier után, a Belvárosi Színházban is bemutatta Molnár Ferenc Riviéra című vígjátékát.

Az érzékeny lelkű író, aki az emberi jellem nagy ismerője volt, ritkábban játszott darabjában ismét összetett figurákat jelenít meg: a nők által körülrajongott kispolgárt, a szép és nagyravágyó eladólányt és az elegáns, gazdag bankigazgatót. Hármójuk sorsát Molnár a tőle megszokott eleganciával és humorral szövi egybe, így Schruff Milán, Kovács Patrícia és Szabó Kimmel Tamás számára igazi jutalomjáték az előadás.

A Riviéra rendezője Benedek Miklós, aki a korszak és Molnár munkásságának nem csak nagy ismerője, hanem egyenesen szerelmese is, így nyilatkozott egy korábbi interjúban a darabról: „A Riviéra nem egy térdcsapkodós bohózat, inkább egy mosolyogtató vígjáték, amiben komoly csata folyik a pénzről, szerelemről, és a szereplőknek rá kell jönniük arra, hogy az ember soha nem lehet olyan gazdag, mint egy gazdag. Soha nem érhetjük el azt az életszínvonalat, amit egy gazdag él. Ha egy nőnek pedig az a vágya, hogy érte jöjjön a szőke herceg fehér lovon, akkor bizony le kell mondani a szerelemről.”

Az előadásban játszó színészek, köztük a magát Amerikában multimilliomossá ügyeskedő Casellát alakító Szabó Kimmel Tamás nagyon élvezték a Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész által dirigált próbafolyamatot. „Nagyon jó, hogy Miklós rendez minket, mert rengeteget tud erről a korról, és elképesztően jó nézni, ahogy néha előjátszik, vagy csak elmesél egy történetet Molnárról. Könnyen szituációkba tud helyezni minket, sokkal jobb úgy próbálni, hogy számos háttér-információnk van a figurákról, a korról, arról, hogy hogyan készült a darab. Megismerjük egy picit Molnárt, ezáltal felismerjük a figurákban is őt. Áldásos dolog, hogy egy olyan ember csinál Molnár Ferencet, aki kívül-belül ismeri nem csak a kort, hanem a szerepeket és az írót is.” – mondta a színművész a bemutató előtt.

A színpadkép és a jelmezek is hűen tükrözik a második világháború utáni időszakot, a Dévényi Rita által tervezett áruházbelső eleganciájával tökéletesen jeleníti meg a vágyott luxust, a nagybetűs Riviérát. Ebben a miliőben keresik a választ a szereplők arra, hogy a szerelem kiválthatja-e a jólét és a fényes karrier utáni vágyódást, hogy elég-e esténként hideget enni a kisvendéglőben az Operabál pompája és fényűzése helyett…

Szereposztás:

Lujza: Kovács Patrícia

Misch: Schruff Milán

Casella: Szabó Kimmel Tamás

Márton - Kardos Róbert

Elvira - Ullmann Mónika/ Péter Kata

Cibulka - László Lili/ Ballér Bianka

Balla úr - Vadász Gábor

Előadások időpontjai: május 4., 7., 20., 30., Belvárosi Színház