Harsány. Mai orosz design – nyitónap a MODEM-ben (július 19)


"A kiállítást az a mérhetetlen sóvárgás inspirálta, ami az első, 2014-es első oroszországi utazásom alatt fogott el.

És ez évről évre csak fokozódott. Az a „bárcsak” szócska, látva az orosz design sokszínűségét és egymásra rétegződését, amit magyar tervezőként ott tapasztaltam meg. 
A MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban 2019 nyarán nyíló kiállításra – az új utak iránti vágy nyomán – az aktuális orosz plakátművészet, tervezőgrafika és tipográfia legjelentősebb alkotóit 
hívtuk meg, hogy a rendszerváltás után 30 évvel a világ centrumaiban ismert és elismert orosz műhelyeket, illetve alkotókat bemutassuk. Peter Bankovot hihetetlen gesztusaival, expresszív megjelenésével és hatalmas 
szívével. Igor Gurovichot, az igazság- és útkeresőt, generációjának a megmondó emberét. Így került a térbe munkáival Eric Beleusov, akinek higgadt, de nagyon jó grafikai megoldásai okán kortársai és a mai 
fiatalok is a nyomdokában járnak. Yuri Gulitov, a nagy összegző, akire a nagy pontossággal felépített projektek jellemzőek, és végül, de legkevésbé sem utolsósorban Anna, aki fiatalsága ellenére hihetetlen okos és kiagyalt geometriai képleteivel kápráztatja el a nézőket. A Harsány címmel megrendezett kiállításon mindenekelőtt arra keressük a választ, hogy felismerhető-e az orosz gondolkodás és mentalitás a kortárs vizualitásban, kötődik-e valamennyire az általunk is ismert forradalmi, modern és propaganda dizájnhoz, s harsánysága,nyersesége mennyire felel meg a nyugat által elvárt sztereotípiának. Egyáltalán: 
létezik-e orosz iskola, orosz design."
Major Lajos kurátor
A nyitónap programja:
17:00: Szergej Szerov és Major Lajos, kurátori tárlatvezetés
18:00: Yuri Gulitov, performansz
19:00: Crazy Wisdom, koncert. (Ferenc Royal Kovács - sax, piano; Ádám 
Mészáros - guitar; Iván Buharov - doublebass; Gergely Kovács - drums)
Kiállítók:
Peter Bankov, Igor Gurovich, Eric Belousov, Anna Kulachek, Yuri Gulitov
Fesztiválok:
TYPOMANIA, GOLDEN BEE
Kurátorok:
Szergej Szerov, Major Lajos
A kiállítás megtekinthető: 2019. 09. 15-ig