2019. október 15. - Kézmosás világnapja

Jó üzlet a több kézmosás! A megfelelő kézhigiénia kevesebb munkahelyi hiányzást jelent: 50%-kal is csökkenthető lenne a betegségből adódó távollét.

A globális higiéniai és egészségügyi szolgáltató vállalat, az Essity higiéniai és egészségügyi jelentése szerint a rendszeres kézmosás akár 54%-kal is csökkentheti a betegségből eredő hiányzásokat. Vagyis akár minden második náthás, influenzás megbetegedés elkerülhető, csökkentve ezzel a betegségek miatti kiesést a vállalatoknál. Az Essity, és professzionális higiéniai márkája a Tork, különböző oktatási programjai keretében több mint 175 ezer embernek segített megtanulni a helyes kézhigiénia alapjait világszerte, ami a fertőzések elkerülésével komoly megtakarítást jelent mind a családok, mind a vállalkozások számára.

Egyre több időt vagyunk távol otthonunktól, irodákban, éttermekben, reptereken, a gyerekek pedig óvodában és iskolában töltik napjaik jelentős részét, így a megfelelő higiéniai sztenderdek szerepe felértékelődik, hiszen a nyilvános helyeken megfordulva, főleg az őszi és téli szezonban fokozottan ki vagyunk téve a saját és családunk egészségét veszélyeztető fertőzéseknek. „A nyilvános terek elkerülésére ritkán van mód nátha szezonban, így a kézmosás az első és legegyszerűbb módja immunrendszerünk támogatásának. Egy egyszerű és rutinszerű cselekedet, amely ezreket óvhat meg a megbetegedéstől, miközben milliókat spórolhat meg a vállalkozásoknak a hiányzások visszaszorításával. Éppen ezért is igyekszünk felhívni minderre a figyelmet a kézmosás világnapján” – hangsúlyozta Nagy Géza, az Essity Hungary Professional Hygiene divízió kereskedelmi igazgatója. A szakember arra is kitért, hogy érdemes a gyermekek számára is minél korábban megtanítani a helyes kézmosás technikáját és felhívni figyelmüket arra, hogy az iskolában is gyakran mossanak kezet. „A fertőzések és járványok megakadályozása az iskolákban is a kézmosással kezdődik. Több kézmosás, kevesebb beteg gyermeket jelent” – összegezte a szakember.

A helyes kézmosás 3 aranyszabálya:

- Az egész kezünket mossuk meg! A legtöbb baktérium a köröm alatt található, de sokan kihagyják a hüvelykujjukat, az ujjaik hegyét és a kézfejüket is.

- Legalább 20-30 másodpercig mossunk kezet langyos vízzel és szappannal

- Alapos öblítést követően töröljük teljesen szárazra a kezünket! A közösségi mosdókban erre az egyszerhasználatos törlőpapír a legmegfelelőbb.

Szalmából készül a jövő kéztörlője és zsebkendője

Az Essity hamarosan megindítja egyik leginnovatívabb gyártósorát, ahol kiváló minőségű lakossági és ipari higiéniai papírtermékeket állítanak elő a mezőgazdasági melléktermékként keletkező búzaszalmából. A búzaszalma az a szármaradvány, amely a gabona betakarítása után megmarad. Egy részét állatok fekvőhelyének vagy a talaj lefedésére használják, azonban ennek az anyagnak a fele eddig felhasználás nélkül a szemétbe került. Az Essity ezt a mellékterméket vonja be a termelésbe, mannheimi és környékbeli gazdálkodóktól származó szalmát feldolgozva.

A vállalat arra törekszik, hogy 2030-ra 33 százalékkal csökkentse az ökológiai lábnyomát, valamint a cég szén-dioxid kibocsátását, a párizsi klímaegyezménnyel összhangban lévő Science Based Targets nemzetközi klímavédelmi iniciatívát alkalmazva. Ma az Essity gyáraiban előállított lakossági és professzionális higiéniai termékek esetében az előállításhoz szükséges farost alapanyag 100 %-ban FSC® (Forest Stewardship Council®) tanúsítvánnyal rendelkezik, azaz bizonyítottan felelős erdőgazdaságból származik.