2020 - Papa Roach, Pixies, Tash Sultana, The Subways

És ez még csak a kezdet!

Boldog időket élnek a zenerajongók, ugyanis az év végére csak úgy záporoznak a nemzetközi koncertbejelentések. A New Beat is évről évre egyre több nemzetközi előadót hoz el Budapest klubjaiba a friss, befutás szélén álló izgalmas produkcióktól kezdve a fesztivál headlinerekig. 2020-ra már most 24 koncertet jelentettek be, köztük a csapat első Aréna-rendezését, a Papa Roach és a Hollywood Undead fellépését is.

2019-ben a New Beat összesen 69 koncertet szervezett Magyarországon, az előadók pedig 17 országból jöttek. A zeneiparban is nagy szeletet hasító brit és amerikai formációk mellett többek közt fellépett a maori metált játszó Alien Weaponry, az észt rapper TOMMY CASH, a közel-keleti lakodalmas techno királya, Omar Souleyman, az orosz rave csapat, a LITTLE BIG, a lett indie reménységek, a Carnival Youth vagy az EBM belga alapítói, a Front 242. Emellett olyan legendáknak örülhettünk, mint IGGY POP, első önálló koncertjével érkezett a Budapest Parkba a Thirty Seconds To Mars, először láthatta a közönség élőben a kolumbiai világsztárt, Juanes-t, új lemezét mutatta be a francia sanzon királynő, ZAZ és ismét őrületes bulit nyomott a Sum 41 is.

A koncertszervező cég a Dürer Kerttel közösen pedig januártól decemberig többek között olyan koncerteket hozott a zenerajongóknak, mint a Hooverphonic, a Morcheeba, a Cigarettes After Sex, a Seafret és Mark Lanegan lemezbemutatója, az August Burns Red jubileumi fellépése, a Napoleon búcsúkoncertje vagy éppen a Larkin Poe hazai debütálása.

És kiket várhatunk jövőre? Az év Michael Malarkey fellépésével indul, akit többen a Vámpírnaplók vagy a Kék könyv-projekt sorozatokból ismerhetnek, februárban jön a lengyel art-rock csapat, a Trupa Trupa, új lemezével tér vissza a Seafret, pótolja elmaradt koncertjét a norvég pop fenomén, a Kakkmadafakka, ismét sokkol az IC3PEAK és Young For Eternity albumával turnézik a The Subways is. A floridai hardcore rapper, Ghostmane koncertje a Dürer Kert nagytermében már ősszel teltházas lett, így átköltöztették az Akvárium Klub NagyHalljába és a Magyarországon elsőként fellépő The Dead South novemberi koncertjére is alig maradtak már jegyek. A keményebb vonalat képviseli a Monuments és a Heart of a Coward, a Crossfaith, az Icon For Hire, a Rings Of Saturn, a Car Bomb, a Microwave, a The Mission kétestés fellépése és a Rising Merch Faces of Death 2020 turné is, melynek részeként zenél a Decapitated, a Beyond Creation, az Ingested, a Lorna Shore és a Vicera is.

A New Beat és a Dürer Kert idén első Aréna-koncertjét is bejelentette: március 4-én a Papa Roach és a Hollywood Undead zenéjétől lesz hangos a Budapest Aréna.

Nyáron a Budapest Park fellépői között máris olyan neveket köszönthetünk, mint a Sofi Tukker, a Deftones, a Black Veil Brides, 5 Seconds of Summer, a Billy Talent, Magyarországon először játszik a legendás Pixies és az ausztrál multiinstumentalista tehetség, Tash Sultana is. És ahogy mondani szokás: ez még csak a kezdet.

A friss hírekért érdemes követni a New Beat oldalát.