Tabu kollekció a közönség erejéből

Közösségi finanszírozásból ad ki albumot a Soharóza.

A közönség segítségével album formájában adja ki egyik előadása hanganyagát a Soharóza. A Halas Dóra vezette alternatív kórus még júniusban kezdett közösségi finanszírozási kampányba, hogy a Nagy Fruzsinával kooperációban készült Tabu kollekció c. catwalk concertjük zenéje lemezen is megjelenhessen. Az adományok két hét alatt szerencsésen összegyűltek, a hosszas munkának pedig most érik be a gyümölcse: december 13-ától kapható a Soharóza: Tabu kollekció c. album.

A 11 éve alkotó Soharóza kórus 2016 szeptemberében mutatta be a Trafó évadnyitóján Tabu kollekció c. összművészeti előadását. Ekkor dolgozott először együtt a kórust a kezdetektől vezető Halas Dóra a színházi körökben már régóta nagy hírnévnek örvendő Nagy Fruzsina jelmeztervezővel, a cél pedig egy olyan darab megálmodása lett, ahol az énekesek egy divatbemutató modelljeiként jelennek meg a kifutón. Az előadás gerincét a társadalomban tabunak számító témák füzére alkotja, amihez a kórus egy különleges zenei gyűjtést gyúrt újra. Az ily módon soharózásított zenei betéteket Bartha Márk elektronikus kísérete emelte még magasabb dimenzióba, Kiss Ákos vetítéseivel pedig egy valódi összművészeti hibrid született meg – az alkotók elnevezése alapján catwalk concert.

Mivel az előadást a társaság 2016 óta teltház előtt játssza a Trafó színpadán, idén júniusban úgy döntöttek, hogy annak rendkívül sokszínű zenei anyagát lemezen is megjelentetik. És nem is akárhogyan: közösségi finanszírozási kampányt indítottak az Indiegogo felületen, a lelkes közönség pedig két hétnél is kevesebb idő alatt szavazta meg az albumra a bizalmat és az anyagi keretet. A Soharóza pedig állja a szavát – december 13-ától fizikailag is elérhető a Soharóza: Tabu kollekció.

A korong 14 számot tartalmaz, amelyeken keresztül a hallgató az intrótól a fináléig végigkövetheti az előadást. A felvételek a Pannónia Sound Studios-ban készültek, az utómunkákat Bobák Bence végezte Halas Dórával szoros együttműködésben, a végső kiadáson látható design pedig Győrfi Ágnes, a kórus korábbi tagjának munkája. Az érdeklődők a kórustól tudják megrendelni a lemezt, a zenei anyag pedig a Bandcamp felületéről is letölthető.

Nagy Fruzsina jelmeztervező és Halas Dóra karnagy együttműködésének pedig koránt sincs vége. Miután Magyarországon a Soharóza kórussal már két előadást is rendszeresen teltház előtt játszanak – a Tabu kollekció mellé 2018 őszén mutatták be Az ügy c. előadást – nemrég pedig helyi színészekkel és énekesekkel debütált első gyereknek szóló előadásuk a svájci Luzernben, úgy döntöttek, hogy az általuk catwalk concertnek nevezett darabokat ezentúl Catwalk Concert Productions néven fogják össze.