Az ünnepek alatt is nyitva tart a Cirko-Gejzír

December 24-én és 31-én is nyitva tart, és új bemutatókkal, borral és pezsgővel várja a nézőket a Cirko-Gejzír mozi.

A Cirko-Gejzír mozi a korábbi évek hagyományainak megfelelően december 24-én, karácsony mindkét napján, valamint szilveszter este is nyitva lesz, és új filmekkel várja a filmszerető közönséget. December 24-én és 31-án este borral és pezsgővel is kínálják a nézőket. A moziban mindig meghitt és jó hangulat uralkodik ezeken a napokon, a vendégek (akik közül sokan évről évre visszatérnek) a mozi alapítóival, dolgozóival és önkénteseivel együtt koccinthatnak a jó filmekre.

Premier előtt már látható a Boldog idők című francia romantikus vígjáték. Franciaországban már több mint egymillióan nézték meg a Boldog idők (La belle époque) című romantikus vígjátékot, amelyet a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában mutattak be idén. Nicolas Bedos filmjének főszerepeiben Fanny Ardant, Daniel Auteuil és Guillaume Canet láthatók. A Boldog időket december 26-án mutatják be a magyar mozik a Cirko Film forgalmazásában. Az idősödő francia házaspár párkapcsolati válságot él át. A feleség harsány és magabiztos, a férj pedig egyre inkább belesüpped a kétségbeesésbe és önsajnálatba. Fiának egyik barátja sikeres és különleges vállalkozást vezet: időutazást kínál ügyfeleinek. Színészek, díszletek bevonásával megteremti a kiválasztott kor hangulatát és körülményeit, és a méregdrága árat kifizető időutazó addig élvezheti a 18. század vagy éppen a második világháború tökéletesen újrateremtett közegét, amíg a pénztárcája bírja. A fiatalember felajánlja az egyre letörtebb férfinak, hogy egy napra visszamehet a múltba egy általa választott napra… Melyik napot választja vajon? Vissza akar-e majd térni a jelenbe? Megmentheti-e ez az időutazás a házasságát?

A két ünnep közötti időszakban is készülnek új bemutatókkal. December 26-tól már premier előtt meg lehet nézni a Cirkóban a Lola és a fiúk című francia filmet (Ludivine Sagnier főszereplésével), december 27-től pedig a Chichinette – Véletlenül kém lettem című dokumentumfilmet vetítik, amely egy rendkívüli nő eddig sosem hallott történetét mutatja be: hogyan lett a zsidó származású Marthe Cohn a francia hírszerzés egyik legfontosabb kémnője a második világháború alatt?

Lola és a fiúk francia film eredeti (francia) nyelven, magyar felirattal

Lolának két fivére van: Benoit most nősül meg harmadszorra, Pierre pedig késve bukkan fel az esküvőn. Családi életük állandó elemei a viták, a félreértések, az ürügyek és a vádaskodások. Eközben ez a három ember csak élni szeretné a saját életét: Benoit hamarosan apa lesz, de nem érzi magát késznek új szerepére; Lola válása még folyamatban van, de megismerkedik Zoherral, aki nagy hatással van rá; Pierre-nek pedig a munkában akadnak egyre súlyosabb gondjai. A három testvér minden viszontagság ellenére az utolsó vérig kitart egymás mellett: elválaszthatatlan hármasként támogatják egymást jóban-rosszban…

Chichinette – Véletlenül kém lettem

német–francia dokumentumfilm eredeti nyelven, magyar felirattal

A 98 éves Marthe Cohn a világot körbeutazva emlékszik vissza életének rendkívüli történetére: a zsidó származású francia nő a második világháború alatt kémként működött, de egészen mostanáig senkinek nem beszélt ezekről az évekről.

A mozi műsora egészen a január 8-i napig megtalálható a weboldalon, online jegyvásárlás is itt lehetséges.