Megérkezett Szabó István új filmje, a Zárójelentés előzetese

Február 27-től látható a mozikban Szabó István új filmje, a Zárójelentés.

Az Oscar®-, Golden Globe®-, cannes-i Aranypálma és berlini Ezüstmedve-díjas rendező hosszú szünet után, korábbi sikeres filmjei legfontosabb alkotótársaival, Klaus Maria Brandauerrel, Eperjes Károllyal, és Koltai Lajos operatőrrel alkotott új mozifilmet. A filmben olyan kiemelkedő magyar színészek is szerepet kaptak, mint Stohl András, Kerekes Éva, Udvaros Dorottya és Bálint András. Szabó István volt az első magyar rendező, aki 1982-ben Oscar®-díjat vehetett át a Mephisto című filmjéért. A Napfény Íze, a Találkozás Vénusszal és a Csodálatos Júlia rendezője 2020-ban új filmet mutat be, amely egyszerre felkavaró és elgondolkodtató.

A Zárójelentés főhőse Stephanus professzor (Klaus Maria Brandauer), az elismert kardiológus, akit váratlanul nyugdíjaznak. A doktor még nem szeretne elszakadni hivatásától, ezért hazaköltözik a szülőfalujába, ahol körzeti orvosként kezd dolgozni. Itt újra találkozik gyerekkori szerelmével és legjobb barátjával, ám nem feledkezhet bele a múltidézésbe, ugyanis kisstílű, ártalmas politikai csatározásokba keveredik, és saját kárán kénytelen megtanulni, hogy a múlt kísérteteivel csak akkor számolhat le, ha szembenéz velük.

A főszereplők mellett olyan kimagasló magyar színművészeket láthatunk a filmben, mint Csákányi Eszter, Szirtes Ágnes, Csomós Mari, Andorai Péter, Orosz Ákos és Börcsök Enikő. Főszereplők: Klaus Maria Brandauer, Eperjes Károly, Stohl András, Kerekes Éva, Udvaros Dorottya, Csomós Mari, Szirtes Ági, Bálint András, Kovács Lajos, Andorai Péter.

A Zárójelentés előzetesével december 27-től találkozhatnak az érdeklődők a mozikban és a film online felületein, a filmet pedig február 27-től vetítik az InterCom forgalmazásában. Az előzetes ezen a linken keresztül érhető el.

Operatőr: Koltai Lajos. Zene: Pacsay Attila. Látvány: Kentaur. Jelmez: Szakács Györgyi.

Írta és rendezte: Szabó István

Producer: Sándor Pál és Tőzsér Attila

Gyártó: Filmstreet