Két miskolci előadást válogattak be a POSZT versenyprogramjába

A Pécsi Országos Színházi Találkozót 20. alkalommal rendezik meg.

A versenyprogramban idén a Miskolci Nemzeti Színház két előadása is helyet kapott! A jelenlegi helyzetre tekintettel a pontos időpont egyelőre nem ismert, de a rendezvénynek változatlanul Pécs ad helyet. A Szőcs Artur rendezésében készült Feketeszárú cseresznye, valamint A vadkacsa című színmű, melynek adaptációját Rusznyák Gábor rendezte, jutott be idén a POSZT versenyprogramjába.

Béres Attila igazgató így nyilatkozott a jelölésről: – Nagy örömmel tölt el, hogy a munkánk eredménye megmutatkozik. Boldogok vagyunk, hogy két előadásunk is képviselteti magát a POSZT-on. Úgy gondolom, hogy ez a társulat erejét és az elmúlt időszak elmélyült munkáját kiválóan megmutatja– hangsúlyozza az igazgató.

Kiszabadulhatunk-e fájdalmaink ketrecéből? – A vadkacsa története a miskolci színpadon.

Ibsen A vadkacsa című műve, Simone Stone „The daughter” című filmforgatókönyve és a színészek ötleteinek felhasználásával készített színpadi átiratot Rusznyák Gábor. Hjalmar szerényen, de boldogan él feleségével, kislányával, és az idős apjával, aki tönkrement életét beteg, sérült állatok ápolásával teszi tartalmassá. Gregers tizenöt év után újra felkeresi ifjúkori barátját, Hjalmart. Gregers apja - az öreg Hjalmar valamikori üzlettársa - sikeres és gazdag. Gregers nem bírja elviselni, hogy Hjalmar csak árnya egykori önmagának. Elhatározza, hogy rendbe hozza barátja életét, úgy, hogy szembesíti a hazugsággal, amiben él. A közös múlt feltárása végzetes következményekkel jár az apák és a fiúk számára is…

Játsszák: Fandl Ferenc, Harsányi Attila Jászai-díjas, Mészöly Anna, Szirbik Bernadett, Gáspár Tibor Jászai-díjas, Érdemes művész, Szegedi Dezső Jászai-díjas, Nádasy Erika, Salat Lehel, Farkas Sándor, Kerekes Valéria és Péva Ibolya.

„Pusztító szenvedély, érzelmekkel teli háború” – Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye. A Feketeszárú cseresznyét először 1930-ban mutatták be. Az 1920-as trianoni diktátum után játszódó mű hozta meg a szerző számára az igazi sikert és tette ünnepelt drámaíróvá. Október 11-én Szőcs Artur rendezésében mutatták be Hunyady színjátékát a Kamaraszínházban.

Közeledve a trianoni diktátum 100 éves évfordulójához, a Miskolci Nemzeti Színház is emléket állít a fájdalmas történelmi eseménynek Hunyady Sándor művével. A trianoni békeszerződés idején játszódó történet nem csupán egy szerelmi szálat bont ki; a határok és a politikai viszonyok átrendeződésének következményei akaratlanul is beszivárognak a mindennapi életbe, Hunyady megmutatja, hogyan befolyásolják a körülmények az egyéni emberi magatartást.