Öt sorozat a Bibliáról húsvétra, nemcsak hívőknek

A nyugati civilizáció története és saját történelmünk sem érthető meg teljesen Jézus és a Biblia ismerete nélkül.

A húsvéti hosszú hétvégén a HISTORY négy izgalmas filmben közelít különböző nézőpontból a Bibliához. Jézus élete mások szemszögéből, apokrif iratok, a tudomány és a hit viszonya, és megszállottak, akik rejtett kódot keresnek a szövegben.

Ismertem Jézust

Mi késztette Jézus legjobb barátját, hogy ellene forduljon? A Biblia egyik nagy rejtélye ez, amely akkor bontakozik ki, amikor Jézus és a tanítványai belépnek Jeruzsálembe pészah ünnepére, az utolsó vacsorára. Nem sokkal később Poncius Pilátusnak, Júdea római helytartójának kell döntést hoznia egy bajkeverő prédikátorról. Miközben erősödik rajta a nyomás, hogy végeztesse ki, felesége profetikus álmot lát, és arra ösztönzi, hogy kegyelmezzen meg neki. Jézus életéről nehéz újat mondani, de a HISTORY tavaly debütált sorozatának sikerült: egy-egy bibliai szereplő nézőpontjából meséli el a jól ismert történeteket. A dokudrámában neves szakértők véleményeit ismerhetjük meg, miközben a színészekkel felvett jelenetek a Trónok harcán felnőtt nemzedék tagjait szólítják meg látványvilágukkal. Az Ismertem Jézust tavalyi bemutatójára Gera Zoltán volt válogatott futballista és Pindroch Csaba színész is elmondta, számukra mit jelent Jézus, idén pedig két epizódot ismétel meg nagycsütörtökön és nagypénteken a csatorna. Április 9-én, csütörtökön (Júdás) és április 10-én, pénteken (Pilátus) 17:15-kor a HISTORY-n.

Biblia: elhallgatott történetek

Sokáig csak a teológiai hallgatók tudták, mi fán teremnek, az elmúlt évtizedekben a széles közvélemény figyelmét is felkeltették az apokrifek (protestáns szóhasználattal pszeudoepigrafák). Ezek a bibliai könyvekhez hasonló zsidó és keresztény iratok, amelyeket szerzőjük ugyanolyan isteni kinyilatkoztatásként, szent iratként tárt a nyilvánosság elé, de amelyek ennek ellenére nem szerepelnek a mai kánonban. Némelyikük azonban egyes korábbi bibliaváltozatokban benne volt, illetve egyes mai kisebb egyházak Bibliájában szerepel (például a kopt és az etióp keresztényekében). A HISTORY filmje két részben, az Ó- és az Újszövetségre bontva mutatja be az apokrif iratok történeteit, illetve az újabb keletű dokumentumoknál megtalálásuk körülményeit. Április 9-én, csütörtökön és április 10-én, pénteken 16:15-kor a HISTORY-n.

Bizonyítani Istent

A tudomány és a hit viszonya évszázadok óta vallási, filozófiai és politikai viták tárgya. Vannak, akik szerint a kettő alapvető konfliktusban áll egymással, mások a tudomány réseiben próbálják felfedezni Istent, vannak, akik a tudomány eszközeivel erednek a bibliai titkok nyomába, megint mások számára a természettudományon át vezet az út Isten nagyságának felfedezésére és az általa teremtett világ csodálatára. Ezt a bonyolult viszonyt járja körbe a HISTORY filmje a Vatikáni Obszervatórium jezsuita csillagászaitól az elveszett Frigyláda nyomába eredő helyszínelőig. Április 11-én, szombaton 16:15-kor a HISTORY-n.

Rejtett kód a Bibliában

A bibliai kódok kutatásának története éveszázadokra nyúlik vissza. Isaac Newton úgy vélte, Salamon templomának méretei olyan összefüggéseket rejtenek, amelyekből ki lehet következtetni a Föld méreteit, Dániel könyvéből pedig levezette, hogy az apokalipszis 2060-ban várható. Egy XIV. századi ibériai hittudós, Bachya ben Asher arra „jött rá”, hogy a Tóra minden 42-edik betűjét kiolvasva és némi kabbalisztikus számmisztikával bűvészkedve megkapjuk a holdhónap pontos hosszát. Hatszáz évvel később Eliyahu Rips izraeli matematikus úgy gondolta, kétezer év minden fontos rabbijának neve felfedezhető a szövegben. Michael Drosnin 1997-es bestsellere, A Biblia kódja azt állította, bizonyítékot talált a könyvben az emberiség földönkívüli eredetére. Egy amerikai műkereskedő most a héber biblia egyik legrégebbi példánya, a Leningrádi Kódex tanulmányozása alapján rukkolt elő újabb elmélettel. Könyve alapján készült a HISTORY filmje. Április 12-én, vasárnap 16:15-kor a HISTORY-n.

A HISTORY műsora, HISTORY® a Facebookon.