Ismét megszavazhatjuk az év közönségdíjas védőnőjét

A MAVE és a Sudocrem idén is elindította közös online pályázatát.

Az újdonsült szülők számára a védőnők nyújtják a legfőbb támaszt, hiszen ők azok, akik a várandósságtól a leendő család szakmai segítői és támogatói. Felkészítik a szülőket a kicsi érkezésére, tanácsokat adnak a gyermekneveléssel kapcsolatban, és vigyáznak a baba, illetve a mama egészségére. Munkájukat, áldozatos tevékenységüket a Magyar Védőnők Egyesülete ezúttal is az Év Védőnője Díjjal ismeri el több kategóriában, de idén is lehet a közönségdíjas szakemberre szavazni itt.

Az Európában egyedülálló magyar védőnői szolgálat szakemberei már több, mint egy évszázada kísérik figyelemmel a gyermekek útját a fogantatás pillanatától kezdve egészen az iskolás kor végéig. A rengeteg segítség, amit a családoknak nyújtanak, hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekek megfelelően fejlődjenek. Meghatározott időközönként végzik a gyermekek egészségi állapot felmérését annak érdekében, hogy a fejlődésben való megtorpanást, illetve esetleges betegségekre utaló rizikó állapotokat minél hamarabb felismerjék, és a szükséges beavatkozások időben megtörténjenek. Mindezt a szülők szoros együttműködésével, megfigyeléseik alapján végzik. A védőnők munkája igen szerteágazó, dolgozhatnak a családok közvetlen közelében, iskolákban, kórházakban és családvédelmi szolgálatoknál is. A védőnői hivatás, nem látványos, hisz az egyénnel, családdal kapcsolatban személyesen valósul meg, ezért a Magyar Védőnők Egyesülete (MAVE) által 2011-ben alapított Év Védőnője Díj lehetőséget ad arra, hogy megismerjék a szülők, diákok, kollégák véleményét az egyes védőnők tevékenységéről, és a megküldött leírások alapján elismerjék őket.

„Rendkívüli helyzetben hirdetjük meg az idei év Év Védőnője jelölést, hisz a kialakult járványhelyzetben a védőnői tevékenység alapvető elemét, a személyes találkozást minimálisra szükséges csökkenteni, védve ezzel a várandósok, gyermekek, családok egészségét, és a távkonzultáció került előtérbe. Ez új kihívás mind a családok, mind a védőnők számára. A védőnők ebben a rendkívüli helyzetben is folyamatosan elérhetők, a rendelkezésre álló távkommunikációs eszközök használatával segítik a családokat, hogy minél zökkenő-mentesebben vészeljék át a járvány időszakát. A rendkívüli helyzet ellenére idén is szeretnénk átadni az ÉV Védőnője Díjakat, kérjük, hogy jelöljék az arra érdemes védőnőket.” – Csordás Ágnes Katalin Magyar Védőnők Egyesülete elnöke.

Az Év Védőnője Díj kategóriáinak jelöltjeit szakmai zsűri bírálja el, de már negyedik éve a közönség szavazatai alapján is díjaznak egy védőnőt. Az elismerést az kapja, akire a Sudocrem Facebook-oldalán futó applikációban a legtöbben szavaznak. A kampány egyik fő célja, hogy a szakmai elismerés mellett az édesanyák és édesapák is kifejezhessék a hálát és tiszteletet, ami minden védőnőt megillet. A közönség díj jelöléshez nem kell mást tenni, mint a Sudocrem hivatalos Facebook-oldalán futó applikáció segítségével beküldeni a védőnőnk nevét és email címét, melyet amint elfogad a jelölt, szavazhat rá minden szülő, akinek gyermeke hozzá tartozik. Link a védőnő jelöléséhez.