Maradj MODEM – művészet mindenkinek

Június 27-én rendhagyó, izgalmas, ám óvatosságra törekvő művészeti nappal várják a nyitás után az érdeklődőket a MODEM-ben és a Baltazár téren.

Kora délutántól egészen éjfélig gyerekprogramok, tárlatvezetések, színházi és táncos előadások, felolvasás, zene és egy kis éji slam révén próbálják megidézni a korábbi nyarak kezdeti hangulatát.

„Ezen a napon igyekszünk kiszolgálni a kortárs művészet iránti felhalmozódott és reményeink szerint fokozott igényeket, és a hagyományos programok mellett egy-két rendhagyó produkciónak is teret adunk. Várunk mindenkit nagy szeretettel, még nagyobb óvatossággal, sok-sok fertőtlenítőszerrel és még több programmal, a távolságtartás melletti közösségi élmény ígéretével. Ezen a napon néhány dolog azért másként megy majd: kérjük, aki teheti, a belépőt elővételben vegye meg az alábbi linken valamint lehetőség szerint korábban vegye át a karszalagot. Az egyes programokon – az adott terek adottságaihoz igazodva – a létszám korlátozott, ezért nagyon fontos, hogy a jegy megváltásakor a regisztrációhoz kötött programokra (A férfiak szexuális világa című előadásra, valamint a tárlatvezetésekre) a regisztrációt jelentő nulla forintos jegyet is válassza ki mindenki, segítve ezzel a munkánkat. Bármilyen kérdés esetén telefonon és személyesen is elérhetőek vagyunk: minden nap 10 és 18 óra között a MODEM-ben, illetve az 52/525-010-es számon.

A belépő ára 1200 forint (diákoknak, nyugdíjasoknak 600 forint). MODEM-bérletesek számára a belépés ingyenes, de ugyanúgy a nulla forintos regisztrációs jegyhez kötött, ugyancsak a munkánk segítése és a szervezés megkönnyítése érdekében. Belépéskor kérjük, a kézfertőtlenítőt mindenki használja. Aki betegnek érzi magát, maradjon otthon – a MODEM mindenkit megvár. Az esetleges további ajánlások a honlapunkon folyamatosan nyomon követhetők. Köszönjük előre is az óvatosságot, vigyázzon mindenki magára, vigyázzatok magatokra, és mindenekelőtt: maradj MODEM – művészet mindenkinek!”

A programok pedig:

15.30 - 16.15: Ringató – belső kert

15.30 - 16.30: Művészeti foglalkozás gyerekeknek Csőke Kittivel – 3. emeleti múzpedterem

16.00: Máthé András fotóművész tárlatvezetése a Mélyáramok c. kiállításon – 2. emelet

16.30: bábszínház gyerekeknek – belső kert

17.00: Veiszer Alinda tárlatvezetése a 30 c. kiállításon – 3. emelet

17.00: Mercs János színész tárlatvezetése a Mélyáramok c. kiállításon – 2. emelet

17.00: „eLKápráztatók” – a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatóinak találkozása a térrel, a hanggal, az eseménnyel. Rendező: Lőrinc Katalin, nagybőgőn improvizál: Lőrinszky Attila – földszint

18.00: Süli-Zakar Szabolcs kurátor tárlatvezetése a Vonal mentén c. kiállításon – földszint

18.00: Holb Ibolya: tánc gyerekeknek – Baltazár tér

18.00 – 20.00: Trojka Színházi Társulás: Kopfkino – Bódy Gábor: Tüzes angyal c. forgatókönyve alapján (szereplők: Csákányi Eszter, Nagy Dóra, Kálmánchelyi Zoltán, Soós Attila) – 2. emelet

19.00: DESZ-performansz óriásléggömbökben – Baltazár tér

20.00: Fenyvesi Áron művészettörténész tárlatvezetése a 30 c. kiállításon – 3. emelet

20.00 – 21.30: A férfiak szexuális világa – Bánki Gergely, Janklovics Péter, Vinnai András (16 éven felülieknek) – belső kert

21.00: Varga Klára színésznő tárlatvezetése a Mélyáramok c. kiállításon – 2. emelet

22.00: Don Tamás kurátor tárlatvezetése a 30 c. kiállításon – 3. emelet

22.00: KULTopik: Poszthumán problematikák a kortárs költészetben. Fodor Balázs Kozmológiai állandó és Kerber Balázs Conquest c. kötetének bemutatója beszélgetéssel, felolvasással. Moderátor: Kovács Edward – Zöld kilincs kávézó

22.00: dj Metrokoll – belső kert

23.00: Kis éji slam. Éjszakai slam poetry versennyel, open mic-kal, zenei játékokkal – belső kert

Az eseményekről videófelvétel készül.