Online nyári egyetem a magyar kulturális örökségről

A két héten át tartó nyári kurzus résztvevői 3 kontinensről vesznek részt a programon.

A Pécs Summer School program keretén belül évről évre egyre nagyobb számú nyári egyetemet szervez a Kapcsolati és Nemzetköziesítési Igazgatóság a Pécsi Tudományegyetemen. Az idei évben a koronavírus járvány miatt a „Magyar kulturális örökség” című nyári egyetemet online formában rendezik meg. A hallgatók az USA-ból, Koreából, Németországból, Litvániából, Kazahsztánból, Csehországból, Indiából és Kárpátaljáról csatlakoznak be a virtuális oktatásba, mely a mai napon veszi kezdetét.

A résztvevők megismerkednek Magyarország történelmével, kultúrájával, népzenéjével, gasztronómiájával illetve részt vesznek virtuális városnézésen és múzeumlátogatáson. A program részét képezi egy online főzőtanfolyam is, ahol a gulyásleves főzését sajátítják el a hallgatók. A kurzus során megrendezik az Interkulturális Estet, ahol a külföldi résztvevők a PTE hallgatóival közösen bemutatják egymásnak a saját kultúrájukat, ételeiket, népviseletüket, zenéiket, valamint lesz Magyar Film Est és Zenei Est is. A nyári egyetem szervezői mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a résztvevők alapos ismereteket szerezzenek a magyar kulturális örökségről egy izgalmas és változatos virtuális utazás keretén belül.

A Pécs Summer School programot 2016-ben indította el a Nemzetköziesítési és Kapcsolati Igazgatóság. A növekvő számú nyári egyetemi programok révén mára a PTE e területen is piacvezetővé vált a hazai felsőoktatási intézmények között.

Hirdetés