Július végén érkezik Magyarországra Kevin Smith új filmje

Jay és Néma Bob Reboot (2019)

Kevin Smith rendező több filmje is kultikus státuszba emelkedett: a Shop-stopért, a Shop-show-ért, a Képtelen képregényért, a Dogmáért, valamint a Jay és Néma Bob visszavágért is rengetegen rajonganak. Legújabb filmjében, a Jay és Néma Bob Rebootban Smith ismét közkedvelt karaktere, a csak néha, de akkor aztán okkal megszólaló Néma Bob bőrébe bújt, aki jó barátjával, Jayjel (Jason Mewes) új kalandokba keveredik. Amikor megtudják, hogy „egy új képregényfilm készül abból a régi képregényfilmből”, ami rajtuk alapult, elhatározzák, hogy mindenáron meggátolják a megvalósulását, erre viszont már csak három napjuk maradt. Ennek ellenére felkerekednek, hogy Hollywoodba siessenek, ám magukkal kell vinniük Jay lányátis, akinek létezéséről a férfi eddig még csak nem is tudott, ám szeretne valódi apjává válni. A gond csak az, hogy fogalma sincs róla, ezt mégis hogyan tegye…

Smith a filmhez ismét felkérte barátait, így egy igazi sztárparádét láthatunk olyan jól ismert közreműködőkkel, mint Ben Affleck, Matt Damon, Rosario Dawson, Chris Hemsworth, Val Kilmer, továbbá Jason Biggs és Shannon Elizabeth az Amerikai pitéből, valamint Supergirl alakítója, Melissa Benoist. A produkció egy különleges rekorddal is büszkélkedhet, amiben legyőzte még a Bosszúállókat is: ez pedig nem más, mint az egy vászonra jutó első hétvégi bevétel volt – igaz, mindössze három mozi játszotta. Magyarországona film 2020. július 30-tól, limitált ideig, kizárólag a budapesti Corvin moziban lesz látható.

Jay és Néma Bob Reboot (2019) - színes feliratos amerikai film

rendező: Kevin Smith

szereplők: Jason Mewes, Kevin Smith, Harley Quinn Smith, Alice Wen, Aparna Brielle, Treshelle Edmond, Shannon Elizabeth, Fred Armisen, Diedrich Bader, Ben Affleck

Korhatár: 18 - Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott.

Bemutató: 2020. július 30. Előzetes itt.

Hirdetés