Hadházi László önálló estjei és Tömény Történelem best of a Comedy Centralon

Humorbombákkal támad Tévélaci az augusztus 20-i hétvégén!

Tévélaci nem nyugszik! Ezért ismét nekünk, azaz a humornak áll a László, vagyis inkább a zászló. Az augusztus 20-i hosszúhétvégén Hadházi László jutalomjátékával kedveskedik nézői számára a Comedy Central. Csütörtöktől-vasárnapig, este 21.00-tól a kikapcsolódást a népszerű humorista felejthetetlen standupos fellépései, valamint a csatorna nagyszabású sikerprodukciója, a Tömény Történelem legjobb epizódjai biztosítják.

„Féltem, nem sikerül majd ugyanolyan izgalmasat alkotni” – árulta el Hadházi, a Nekünk áll a László című estjével kapcsolatban. A XXI. századi magyar humor megkerülhetetlen alakja már több alkalommal is fellépett a Comedy Centralon futó standupos műsorfolyam, a Comedy Club színpadán – az elmúlt 10 év legjobb pillanatai pedig az augusztus 20-i, négynapos hosszúhétvége kapcsán térnek vissza a csatorna képernyőjére.

Hadházi László életében is állandó tényező az izgalom és egyszerre a félelem egy következő adás összeállításától. Szerencsére több alkalommal sikerült megugrania az akadályokat, és ezt sokszor az alapos munkának köszönheti.

„Nincs kiforrott munkamódszerem, de sokat kutatok, gyűjtögetek információkat és keresek utakat a műsoromban. Sok novellát olvasok, hiszen ez a műfaj eléggé novellisztikus, főleg ahogy én csinálom, a rövid történeteimmel. Emellett ismeretanyagokat olvasok az emberről, és várom, hogy kialakuljon benne valami, amit majd a közönség csihol viccessé” – árulta el Hadházi.

Az elmúlt pár hónap kényszerpihenője persze nemcsak írásra sarkallta Hadházit: „Igazi semmittevéssel telt ez az időszak: nagyon jó vagyok benne. Együtt volt a család, kirándultunk, bicikliztünk” – tette hozzá a humorista, aki szerencsére azóta már járja az országot új estjének fellépéseivel. „Először nagyon megrázó volt, mert elfelejtettem a műsoromat. Előtte össze kellett szednem a fellépőtársakkal, Musimbe Dávid Deninsszel és Lakatos Lacival, miket mondtam korábban. Nem írtam le, mert úgy vagyok vele, mint a népdallal: fejben készül el!”

A Hadházi rajongók számára az augusztus 20-i négynapos hétvége tehát kész aranybánya, hiszen a Comedy műsorra tűzi nagysikerű előadásait. A nemzeti ünnep pedig nem maradhat tömény tanulságok nélkül, így Szent István napján 22.40-től a Tömény Történelem best of válogatása is rendhagyó lehetőséget biztosít az államalapítás évfordulójának ünneplésére!

A Hadházi estek és a Tömény Történelem best of időpontjai:

•      augusztus 20., 21:00 – Hadházi László: Méd in Hungeráj

•     augusztus 20., 21:40 – Tömény Történelem Best Of

•     augusztus 21., 21:00 – Hadházi László: Tévélaci (1. rész)

•     augusztus 21., 22:00 – Hadházi László: Tévélaci (2. rész)

•     augusztus 22., 21:00 – Hadházi László: A humorkabaré visszatér 2.

•     augusztus 23., 21:00 – Hadházi László: Nekünk áll a László!

Hirdetés