A gazdasági élet kiválóságait köszöntötték a Vajdahunyadvárban

A rendkívüli körülmények ellenére 33 pályázó 39 pályázata érdemelte ki az Érték és Minőség Nagydíj kitüntető címet 2020-ban.

Átadták az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat kitüntetéseit a Gazdaság Ünnepén, szeptember 9-én a Magyar Mezőgazdasági Múzeum épületében a Vajdahunyadvárban. Idén a védjegyhasználatot és a kitüntetést 33 pályázó 39 pályázata érdemelte ki, a gazdaság szinte teljes palettáját felölelő, 40 főcsoport több mint 100 témakörében meghirdetett nívós megmérettetésen. A Pályázat Kiírói Tanácsa a kialakult helyzetben különösen fontosnak tartotta, hogy saját eszközeivel, a kitüntető címek elnyerésének lehetőségével segítse a gazdasági növekedés újraindítását. A pályázatok száma csökkent az előző évhez képest, miután a határok lezárásával csak a hazai vállalkozások tudtak a megmérettetésen részt venni, de a hazai gazdasági lehetőségek is jelentősen szűkültek. Az ünnepségen beszédet mondott és a kitüntetéseket átadta: Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke és Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese. Az idei díjazottak között többségében közép- és kisvállalkozás található, de mezőgazdasági kistermelő és alkotóművész is megmérettette magát a legkiválóbb termékek és szolgáltatások versenyén.

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázatot 2020-ban - a DIAMOND Szervezőiroda Bt. (a védjegyalapítók megbízásából a pályázat szervezési és lebonyolítási teendőit koordináló és végző szervezet), a Hajnal Húskombinát Kft., a Legrand Magyarország Villamos Rendszerek Zrt., a Poli-Farbe Vegyipari Kft., a ProfessionCert Kft. és a SZÁM-PONT Kft. írta ki és valósította meg. Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat eseményeinek fővédnöke Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke. A pályázati rendszer kiemelt támogatója a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága, külhoni támogatója a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Szakmai támogatója a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat kitüntetéseit idén harmadik alkalommal a Magyar Mezőgazdasági Múzeum épületében, a Vajdahunyadvárban adták át ünnepélyes keretek között szeptember 9-én. Az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy használata és vele a  kitüntető cím viselése azon áruk, szolgáltatások, gazdasági szervezetek elismerése, amelyek tevékenységük során bizonyíthatóan elkötelezettek a minőség ügye iránt és kiemelt fontosságot tulajdonítanak az egyetemlegesen jó minőségű áruk előállításának, illetve szolgáltatások nyújtásának. A pályázati rendszer célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a pályázaton megfelelő áruk és szolgáltatások magas minőségi színvonalára, segítse elő a nemzetközi piacon versenyképes, kiemelkedő minőségű, magas hozzáadott szellemi értéket képviselő áruk előállítását, ösztönözze a szolgáltatások fejlesztését hozzájárulva ezzel a gyártók piaci munkájához, export-tevékenységük fejlesztéséhez is.

Kiss Károlyné Ildikó az Érték és Minőség Nagydíj Pályázati rendszer alapítója elmondta: „Az idei esztendő alaposan felforgatta az eddig jól működő rendszereket, le kellett lassítani a tempót. A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben a gazdaság különböző területein tevékenykedőknek – szinte minden ágazatot érintve – komoly, de eltérő nehézségekkel kell megküzdeniük. Az Érték és Minőség Nagydíj küldetésévé vált, hogy a Tanúsító Védjegy használatával tovább csökkenjen a gazdálkodók kiszolgáltatottsága és javuljon termékeik, szolgáltatásaik jövedelmezősége, értékesítési pozíciója. Nem is gondoltuk volna, hogy a 2020. évre meghirdetett mottónk – ’Étkezzünk egészségesen, hogy egészségesen élhessünk!’ – különös és kiemelt jelentést kapott. A díjazottak között az agráriumot képviselő,főleg az élelmiszeriparhoz kötődő pályázatok alkotják továbbra is a legnépesebb csoportot. Bizakodásra ad okot, hogy a vírushelyzettel összefüggő gazdasági folyamatok miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások nem adták fel, komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy megőrizzék, illetve helyreállítsák működésüket úgy, hogy a fenntarthatóság, a minőség továbbra is a fő erényük közé tartozzon”– fogalmazott az ügyvezető igazgató.

Az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy használatát és vele a Kitüntető címet 39 pályázat érdemelte ki. A benyújtott és díjazott pályázatok 10 pályázati témakörhöz kapcsolódtak változatos gazdasági palettát lefedve. Valamennyi pályamunkánál megfigyelhető volt a felhasználók, fogyasztók mind magasabb szintű kiszolgálására való törekvés. A díjnyertes pályázatok az ország 13 megyéjéből érkeztek, hazánk összes régióját érintve. A nyertesek 41%-a budapesti, 59%-a pedig vidéki székhellyel rendelkezik. A győztes pályázatok több mint 90%-a a kézzel fogható termékek körébe sorolható, míg kevesebb, mint 10%-a kapcsolódik valamilyen szolgáltatáshoz.

A díjazott pályázatok körében a számokat megfigyelve megállapítható, hogy az élelmezéshez kötődő pályázatok továbbra is a légnépesebb csoportot képviselik. Az új védjegyhasználók közel 56%-a ebből a körből került ki. Az étrend-kiegészítők körében benyújtott pályázatok arról tanúskodnak, hogy a meglévő fejlett technológiával hogyan lehet kiemelkedően magas színvonalon hatékony, minőségi termékeket előállítani. Az ipari gépek és berendezések érintettjei közül a kiemelkedő export lehetőséget bemutató pályázatok érdemelték ki a kitüntető címet. Sikeresen pályázott olyan interaktív, digitális oktatási anyag, amely napjainkban meglehetősen szükségszerű. A kozmetikai termékek estében a bio- és natúrkozmetikumokat díjazta a zsűri. Az építőipari pályázatokon kívül is megfigyelhető minden esetben a klímabarát és az energia-hatékony megoldásokra való törekvés, illetve olyan termékek, elgondolások felértékelődése, melyek hosszútávon fenntartható fejlődést, magas életminőséget, reális nemzetgazdasági szintű megtakarítást eredményeznek.

A legkiemelkedőbbnek ítélt pályázatok elnyerték Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy használatát és ezzel együtt az Érték és Minőség Nagydíj Kitüntető Cím viselését. A díjat magyar és angol nyelvű, Balázs Károly és Sárkány Gábor grafikus művészek által tervezett kitüntető oklevél tanúsítja. Jelképe az Érték és Minőség Nagydíj emblémájával díszített, a Hollóházi Porcelánmanufaktúra Kft. alkotógárdája által készített egyedi iparművészeti trófea.

Az alapítók és a Kiírók Tanácsának tagjai által külön elismerésekben is részesültek kiemelkedő pályázatok:

•  Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Vállalkozási Nívódíjat a Dent-Art-Technik Kft. érdemelte ki.

•  Az Érték és Minőség Energiahatékonyságért és Környezetvédelemért Nívódíjat két vállalkozás, az AGM Beton Zrt. a Nagyméretű kútsüllyesztéssel kialakított innovatív négyszögakna megnevezésű pályázatáért, valamint az Alföldi-Hús Zrt. a tudatosan kialakított, környezetkímélően felépített tevékenységéért.

•  Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Innovációért Nívódíjjal a Saint-Gobain Hungary Kft. pályázatát jutalmazták a weberNEON termékcsalád létrehozásáért.

•  Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Digitalizációért Nívódíjjal a Balázs-Diák Kft-t jutalmazták a Trianon 100 digitális oktatóanyag megvalósításáért.

•  Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Év Felfedezettje a Szarvasi Agrár Zrt. lett a Cervinus keménysajt termékcsaládjáért.

•  Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat Kommunikációért Nívódíjat az InfoRádió szerkesztősége, a Hirado.hu szerkesztősége és a Magyar Nemzet szerkesztősége érdemelte ki.

Az Érték és Minőség Nagydíj Pályázaton sikerrel szerepelt pályázók és pályázatok számára, teljesítményük elismeréséül a kiírók külön-külön is, valamint különböző cégek, főhatóságok, civil szervezetek további értékes különdíjakat ajánlottak fel.

Az Érték és Minőség Nagydíj Tanúsító Védjegy nemzetközileg is egyértelműen utal használójának kiemelkedő színvonalára. Feltüntetése méltán biztosítja viselőjük számára a pozitív megkülönböztetést, szimbolizálja a magyar gazdaság erősödését, népszerűsíti Magyarország legfontosabb kincsét, a szürkeállomány teljesítményét.

További tájékoztatás az Érték és Minőség Nagydíj pályázati rendszerről itt.