Dudits Andor festőművész alkotása került a Magyar Nemzeti Levéltár gyűjteményébe

Dmitry Dubitskiy Magyarországon élő műgyűjtő Dudits Andor festőművész Női portré című alkotását ajándékozta a Magyar Nemzeti Levéltárnak.

A festményt ünnepélyes keretek között adták át a Dudits Andor történelmi falképciklusával gazdagon díszített levéltári palotában. Dmitry Dubitskiy Hazatérés című projektjében arra vállalkozott, hogy a külföldön található magyar festőművészeti alkotásokat megvásárolja és azokat közgyűjteményeknek, magán- és állami szervezeteknek ajándékozza. Tevékenysége nyomán a hazai festészet műremekei elérhetővé válnak a nagyközönség számára. Legutóbb Basch Árpád viharos Balatont ábrázoló festményét adományozta a keszthelyi Balatoni Múzeumnak.

Dudits Andor (1866–1944) előbb a bécsi, majd a müncheni Művészeti Akadémián, onnan hazatérve pedig Benczúr Gyula epreskerti festőiskolájában végezte tanulmányait. Festményeivel 1890-től vett részt hazai és nemzetközi kiállításokon. Kezdetben zsánerképeket, majd a millenniumi rendezvényekhez kapcsolódóan történeti tárgyú festményeket készített. Ekkor fordult figyelme a falképfestészet felé is, ebben a műfajban létrehozott műveit számos állami, egyházi vagy magánépület őrzi (Országház, Fiumei sírkert, Pesti Serfőző bérháza, breznóbányai templom, Rákóczi-fríz a kassai dómban, tiszapüspöki, gyöngyösi templom, pécsi egyetem aulája). A művész élete során számos elismerésben részesült (Ipolyi-, Lotz-, Greguss-, Esterházy-díj, kormányfőtanácsosi cím, Magyar Corvin-koszorú).

Az ajándékozási ünnepségen elmondott köszöntőbeszédében dr. Szabó Csaba a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója kiemelte, hogy örömmel veszi át a műalkotást, amely szervesen kötődik az Országos Levéltár épületéhez. Köszönetét és elismerését fejezte ki Dimitry Dubitskiy-nak, aki nagylelkű adományával, példa értékű nagylelkűségével a régi mecénási hagyományokat keltette életre. Dimitry Dubitskiy magyar nyelven köszöntötte a megjelenteket és elmondta, hogy a festményt Németországban egy galériától vásárolta meg, azzal a kifejezett céllal, hogy visszajuttassa Magyarországra és a Magyar Nemzeti Levéltárnak adományozza. A négy éve indult Hazatérés című projekt egyre terebélyesedik, már kiállítást is készül létrehozni a hazahozott műtárgyakból - tette hozzá a műgyűjtő.

Reisz T. Csaba Dudits Andor és az Országos Levéltár falképciklusa címmel tartott előadásában elmondta, hogy az építtetők 1924-ben a festőművészt kérték fel arra, hogy az Országos Levéltár újonnan elkészült palotájának képeit elkészítse.

A falképciklus tematikáját Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter határozta meg, Dudits a teljes sorozatot – főiskolai növendékeit bevonva – 1929-re fejezte be. Művéért elnyerte a korszak egyik legjelentősebb művészi elismerését, az állami nagy aranyérmet. A falképek az 1945. és 1956. évi épületkárok során súlyos sérülést szenvedtek, valamint 1950-ben egyes részeit politikai okokból lefestették, de nagyrészüket restaurálták, így ma is ékességei a levéltár központi épületének.

A méltó helyre került műalkotás a látogatóknak szervezett programokon és a Dudits Andor életművét bemutató rendezvényeken várja az érdeklődőket a Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri épületében. 

A mellékelt fotón Dudits Andor: Női portré (Fotó Lantos Zsuzsanna, MNL)