Adakozókedd, Jobb Velünk a Világ Gála, koncert

„Nem Adom Fel” - 3 nap 3 online program.

December 2. :Adakozó Kedd a Mikes Lélekközpontért.

A Nem Adom Fel Alapítvány is csatlakozott idén az #adakozokedd elnevezésű programhoz. Melyen keresztül az a célunk, hogy a Mikes Lélekközpont építésének elkezdéséhez anyagi tőkét gyűjtsünk.

Mi is a Mikes Lélekközpont?

A tervek szerint a felépítésre kerülő otthonban 8 kis lakás épülne, amely 10 – 12 fogyatékossággal élő fiatalnak nyújtana élete végéig biztos megoldást lakhatásra, a lehető legönállóbb életre. Ahol a saját privátszféra megőrzése mellet, egy nagy közösségi tér, és egy minden igényt kiszolgáló konyha segítené az életüket. Célunk, hogy egy teljesen akadálymentes ház épüljön. Szeretnénk, ha az ide beköltöző fiatalok pont annyi segítséget kapnának az életükhöz, amennyit igényelnek, amit az Alapítvány által működtetett támogatott lakhatás szolgáltatással tudja majd biztosítani a beköltözőknek.

December 3. : Jobb Velünk a Világ online gálaest.

Minden év december 3-án, a Fogyatékos emberek világnapján felvesszük a szebbik ruhánkat, és elmegyünk a Nemzeti Színházba a Jobb Velünk a Világ gálaestre, hogy ezen a napon felhívjuk a figyelmet arra, hogy fogyatékossággal élő embertársaink által csakis jobb lehet a világ. 6 év alatt olyan művészek álltak már a színpadon, akik művészetük legjavával kápráztattak el bennünket. Idén ez nem tud ebben a formában megvalósulni, mégis szeretnénk, ha ezt a napot idén is együtt ünnepelnénk meg. Készültünk sok meglepetéssel, és sok sok pozitív élménnyel és erőt adó gondolatokkal! Figyeljünk, vigyázzunk egymásra! Ne csak egy nap, hanem az év minden napján.

December 4.: Don't Give Up on Christmas jótékonysági koncert.

A koncert ötlete tőlünk, négy Corvinusos hallgatótól származik. Ez a nehéz év megtanított minket arra, hogy fontos segíteni másokon, és vigyázni a körülöttünk levőkre. Így fogyatékossággal élő társainkról sem feledkezhetünk meg. Ezért hoztuk létre ezt az online jótékonysági koncertet, ami december 4-én, 19:00 órától kerül megrendezésre. A koncert előtt megnyitjuk az adományozás lehetőségét, mellyel a Nem Adom Fel Apatítványt támogatjátok. Az alapítvány célja, hogy segítse és motiválja a fogyatékossággal élő embereket, hogy megtalálják a társadalomban a helyüket és be tudjanak illeszkedni.

“Nem Adom Fel koncert”

Bármennyit adományozhattok, amennyit jónak éreztek, mi pedig december 4-én elhozzuk nektek a Perpetuum zenekar két tagját. A koncert online lesz megtartva, a Perpetuum duó pedig dallamos popzenéjével fog jókedvet varázsolni. Ne adjuk fel, és tegyük valaki karácsonyát egy kicsit szebbé!