Emléktáblát kapott Pécs „titkos” büszkesége: Fejér Tamás filmrendező

A 20. század magyar filmművészetének kiemelkedő alakjáról születésének centenáriumán előadótermet neveztek el és emléktáblával tisztelegtek előtte.

Mindenki ismeri és szereti A Tenkes kapitánya, a Tüskevár, a Bogáncs, Az öreg bánya titka, a Pocok, az ördögmotoros című filmeket, de sajnos alig akad, aki rendezőjük nevét is meg tudná mondani. Pedig Fejér Tamás e remek alkotásokkal együtt több mint 40 filmet készített hosszú alkotóélete során.

A 20. század magyar filmművészetének kiemelkedő alakja Pécsett született 1920. december 29-én (a Janus Pannonius utcában). Gyermek- és ifjúkorát szülővárosában töltötte, majd 1938-tól már a Hunnia Filmgyárban kezdett dolgozni, 1943-ban pedig megjelent a Film című szakkönyve, amiben elméleti és gyakorlati szempontból ír szakmájáról.

Rendezőként egyik első nagy sikere a Bogáncs c. Fekete István-regényből készült filmje volt, aminek több jelenetét szülővárosában, a Tettye környéki kis utcákban vették fel 1958-ban. A különböző televíziócsatornákon máig folyamatosan műsoron van az 1965-ben Siklóson forgatott A Tenkes kapitánya c. sorozat és az 1967-ben bemutatott Tüskevár. De Fejér Tamás nevéhez fűződik még a Ballagó idő, az Utánam srácok, Az öreg bánya titka, a Székács a köbön című, szintén nagy sikerű film.

Szülővárosa, Pécs város önkormányzata, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. és a Pécsi Tudományegyetem, Fejér Tamás emléke előtt tisztelegve, születésének centenáriumán a Zsolnay Kulturális Negyed területén lévő, a Médiatudományi Tanszéknek otthont adó E25-ös épület 001-es nagyelőadó-termét Fejér Tamás Teremnek nevezte el 2020. december 15-én. A terem bejaratánál emléktáblát helyeztek el, amit Bognár Szilvia alpolgármester avatott fel. A tervek között szerepel, hogy amikor majd a járványhelyzet engedi, széles körben, méltó módon emlékezzenek meg Fejér Tamásról, munkásságáról.