A magyar kultúra napjának előestéjén élő közvetítés a Vigadóból

A MÁV Zenekar, Szőke Tibor Mesterbérlet sorozat első koncertje.

A hangverseny a MÁV Zenekar youtube csatornáján és facebook oldalán lesz elérhető.

20201. január 21. 19.30.

Műsor:

Kodály: Marosszéki táncok

Liszt: Magyar fantázia

Bartók: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára

Közreműködik: Balázs János (zongora)

Vezényel: Kovács János

A MÁV Szimfonikus Zenekar 2020-ban ünnepelte alapításának 75. évfordulóját, a jubileum alkalmából tervezett hangversenyek azonban nem valósulhattak meg a koronavírus járvány miatt. Kovács János, aki az egyik ünnepi koncert karmestere lett volna, az idei évre halasztott hangversenyt azzal teszi ünnepivé, hogy a magyar zene három legnagyobb alkotójának egy-egy művét tűzte műsorára. Kodály Zoltán tánckölteményében Erdélyben gyűjtött dallamokat dolgoz fel rendkívül színgazdagon. Liszt Ferenc a maga korában népszerű, a verbunkos hagyományokat folytató táncdallamokra komponálta zongoraverseny jellegű Magyar fantáziáját. Bartók Béla nagyszerű életművének egyik kiemelkedő darabja a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című műve, amelynek egyébként 84 évvel ezelőtt, 1936-ban ugyanezen a napon volt a bemutató előadása. A Zene összefoglaló mű, benne van a világháború fenyegetésének árnyékában élő magyarság lélekrajza, a kor európai zenéje és a zeneszerzőnek a jobb jövőbe vetett hite is.

Kodály Zoltán (1882-1967) két híres, méltán népszerű nagy tánckölteménye közül ez a mű keletkezett először, a Galántai táncok néhány évvel később, 1933-ban. A Marosszéki táncokat 1923 és 1927 között komponálta, előbb zongorára. Ezt a változatot 1929-ben mutatták be, majd a világhírű karmester, Arturo Toscanini rábeszélésére hangszerelte meg nagy zenekarra. 1930 november 28-án Drezdában, a híres, nagymúltú Sächsische Staastkapelle mutatta be a művet, Fritz Busch vezényletével.

Liszt Ferenc (1811-1886) zongorára és zenekarra írt művei – az Esz-dúr és az A-dúr zongoraverseny, valamint a Haláltánc – között egyfajta negyedik zongoraversenyként tartják számon a Magyar fantázia című művét. Weimari udvari karmester korában, 1849 és 1852 között dolgozott a kompozíción, amelyet 1853. június 1-jén mutattak be Pesten, a Nemzeti Színházban. A mű ajánlása Hans von Bülow-nak, a kiváló zongoraművésznek és karmesternek, Liszt későbbi vejének szól. A bemutatón ő játszotta a magánszólamot, a zenekart Erkel Ferenc vezényelte. Mai szemmel nézve különös módon, a színházban előadott francia vígjáték két felvonása között adták elő a zeneművet. A Magyar fantázia zenei anyaga Liszt 14. magyar rapszódiájának anyagát dolgozza fel. A feldolgozott, vitathatatlanul magyaros karakterű témák egy, 1847 után megjelent gyűjtemény darabjai voltak, de olyan is van köztük, amelyet Liszt maga jegyzett le hallás után.

Bartók Béla (1881-1945) a Bázeli Kamarazenekar felkérésére komponálta művét, amelyet 1937. január 21-én, azaz pontosan 84 évvel hangversenyünk előtt mutattak be Paul Sacher vezényletével, olyan sikerrel, hogy az utolsó tételt meg kellett ismételni. Ugyanez a siker ismétlődött meg a mű következő, néhány hónappal későbbi, Baden-Baden-i előadásán is. Mi a magyarázata vajon ennek a fogadtatásnak, amikor pedig a darab sok olyan vonást mutat fel, amely akkoriban igencsak meghökkentő lehetett? Mindjárt ez a furcsa, zavarba ejtő cím, a szimfóniák, nyitányok, szvitek vagy fantázianévvel ellátott programzenék után; a barbár népek zenéjére asszociáló ütőhangszerek kitüntetett szerepe; a meghökkentő színpadkép: a szimmetrikusan kétfelé osztott vonószenekar és az általuk körülölelt zongora-hárfa-ütőcsoport a pódium közepén? Nehéz megfogalmazni a választ, hiszen éppen ez a megfoghatatlanság a legnagyobb remekművek titka.”

(részletek Fenyő Gábor ismertetőjéből)

Hirdetés