Dorogi János | Ars Naturae

Április 8-án nyílt meg a Műcsarnok új tárlata.

Dorogi János 2004-ben végzett a Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán. 2003 óta állít ki egyéni és csoportos kiállításokon. Rendszeres részvevője a hazai és nemzetközi művésztelepeknek, szimpóziumoknak. Köztéri munkái megtalálhatók Móron, Nagykállón, Nyíregyházán és Tajvanon. A Műcsarnok kiállításán szereplő munkák gipszből, bronzból és viaszból készülnek. Tájképeket ábrázolnak, ezért tájkép-szobroknak nevezzük ezeket a műtárgyakat. Az egyedi technikával elkészített szobrok esetében fontos szerepet kapnak a véletlenszerűen létrejövő részletek, amelyek jelen esetben nem hibák, hanem a természet inspirálta kompozíció elemei. A kiállítás legfrissebb munkája egy különleges eljárással előállított triptychon, egy patinázott gipsz relief. A sorozatok minden egyes eleme az Ars Naturae címet viseli.

Az Ars Naturae kifejezés Seneca ismert gondolatából származik: Omnis ars naturae imitatio est, vagyis minden művészet a természet utánzása. Bizonyos szempontból Dorogi János kiállított munkái ennek cáfolatai, hiszen nem imitálják a természetet, hanem a formálás során létrejövő mintázat emlékeztethet minket az ismert organikus formákra. Ugyanakkor az alkotás során a művész teret hagy bizonyos látszólagos véletlennek is, amellyel olyan természetes alakzatokat enged létrejönni, amelyeknek párhuzamait megtaláljuk a természetben előforduló látványként. Egy darabig a művész végzi a teremtés aktusát, elindítja a formát az útján, de ez nem a művészi akarat rákényszerítése az anyagra, sokkal inkább a természet segítése alkotótársként, hiszen az élet erői végzik a saját időtlen tevékenységüket.

Fontos szempont a végeredmény felől nézve a szobrok anyaga is, vagyis azok saját természete. A gipsz tondók esetében a felület rajzosabb, grafikusabb, míg a bronz szobrok nagyon erős festői hatásról tanúskodnak. A gipsz munkákon a vonalak hozzák létre a tájképre utaló látványt, a bronz szobrokon viszont maguk a formák jelenítik meg az organikus, növényi alakzatokat. A gipsz szobrokon belül külön csoportot képeznek a nagyobb méretű körplasztikák, gömbök, kúpok, féltojások, amelyek mintázatukkal és formájukkal a galaktikus teremtésre utalnak. A viasz, mint anyag, könnyen formálható és alakítható, ugyanakkor a meleg hatására feloldódik, vagyis eltűnik, és átadja a helyét egy sokkal időtállóbb szubsztanciának. Egyfajta alkímiai aktus jön létre, aminek során a kiinduló anyag átalakul valami másba, véglegesbe. A műalkotás nemcsak a létrejött forma tökéletességét hordozza magán, hanem utal az átalakulás folyamataira is, akár úgy is, hogy magán viseli az átalakulás, átformálódás következtében kialakult sebeket.

Figyelemre méltó mozzanat a formák kialakulása esetében a hiba jelenléte. Azok a finom elemek, amelyek egy hagyományos relief esetében a hibát képeznék, és a művész a munka pereméről letördelné ezeket a formákat, a tájképeken a szobor fontos részei lesznek, egy növényi ornamentika alkotó elemeivé válnak a kompozíció egészében. Tehát ezeket az elemeket nem hibaként kezeljük, hanem a látvány eszközeként, a szép elemeként. Műfajukat tekintve tájkép-szobroknak nevezhetjük Dorogi János itt kiállított munkáit, mert egyrészt szobrok, hiszen kilépnek a kétdimenziós sík ábrázolásból – még akkor is, amikor a művész szándékai szerint falra installáljuk a műveket, ahogyan a festményeket –, másrészt viszont éppen a megjelenítésük miatt mégis táj-képek, mert a látvány ábrázolása a képek műfaji sajátosságait követi. Alkotójuk hagyományos szobrászati technikákkal dolgozik, a végeredmény mégis egészen újszerű: határterületen mozog. Nem csak a fent említett műfaji határokat lépi át, de a téma bemutatása szempontjából is messzebbre merészkedik a megszokottnál.

Kurátor: Kondor-Szilágyi Mária

A kiállítás kísérő kiadványába itt tud belelapozni.

A korlátozások miatt a Műcsarnok jelenleg zárva tart.

A virtuális megnyitót itt tekintheti meg. A kiállítás április 10-től virtuális sétán járható be.

Az újranyitást követően a kiállítás 2021. május 16-ig látogatható.