2012. február 9. - csütörtök

Illés könyve

Kinyomtatom...Továbbküldöm...
Éli könyve

Éli könyve - valójában Illés próféta könyve. Hiteles figuraként tűnik fel a Talmudban, Bibliában és a Koránban is. Amennyire meghatározó ember volt Illés a régi világban, annyira fontos Éli ebben az újban. Az iPodot hallgató magányos hős megérkezett a mozikba.

Tök jó kis film. Nem estem úgy hasra tőle, mint Lenin összes műveitől, de mégis csak jól éreztem magam. Világvége utáni hangulat, ember embernek farkasa, picit olyan, mintha a Mad Max-et amerikai profik kezébe adták volna újraforgatásra. Van ez a srác, Éli (Illés), akinek egyszerűen nyugatra KELL mennie. Van neki egy könyve, amiről egy idő után sejtjük, hogy az bizony a Biblia. Nyugatra jutását több minden nehezíti, többek között a főgonosz. Ő is meg akarja szerezni a Bibliát, de ezt persze sosem mondják ki, csak „a könyv”-ként hivatkoznak rá.

Éli könyveÉli könyve

Felbukkan egy lány, aki Élihez csapódik, és a többi kalandba már ketten keverednek bele. Sok-sok nehézség, küzdelem, robbanás és halál után aztán megérkeznek valahova, minden jóra fordul, jön egy nagy csavar, amire elégedetten csettintek, aztán jön egy másik, amire meg csak lesek, hogy wtf.

A film végig pengeélen táncol, de szerencsére nem rossz hangulatban mentem moziba, így egész bejött. A színtelen sivatag, a fegyverek és pengék harca olyan hatást keltett bennem, mintha valami 90-es évekbeli nagy kultfilmet néznék. Like.

7/10 pont

Éli Könyve (The Book of Eli) - 118 perc
rendező: Allen Hughes, Albert Hughes
operatőr: Don Burgess

bemutató: 2010. február 25.

Saját értékelésem: Nincs Mások értékelései: 5 (1 vote)

Mert Eli lett a

Mert Eli lett a forditas?Eli-Elijah Illest jelent.

Kapcsolódó cikkek...

A szingli fejvadász

Ha egy újabb könyvadaptáció megjelenése a vásznon efféle eredményhez vezet, akkor az olvasó képzeletében élő ideált kár volna dolby surroundban fölülmúlni. A szingli fejvadász minden alkotója szerint éppen olyan, mint a regényhős Stephanie Plum, azaz sziporkázó, vicces és emberi. De ezek az alkotók nem találkozhattak azzal a magyar szinkronnal, ami az egész Stephanie Plum-jelenséget, és így a filmet is - nem direkt - egészen élvezhetetlen mélységbe taszítja.

A jelenlegi állás szerint nálunk csak DVD-n fog megjelenni Angelina Jolie első rendezése, melyet kis hazánban forgatott. A vér és méz földje, eddig nem nagyon aratott sikert az USA-ban, pedig többen úgy gondolták, hogy akár díjakat is nyerhet! Pedig maga a történet nem tűnik rossznak, és a háború - szerelem ötvözése is jó néhány filmkészítőnek bejött már. Hát úgy látszik, Angelinának inkább a mozivásznon a helye, mint a kulisszák mögött...

Tárgyalóasztal

Mint a fekete szemeteszsákok zörgése,amikbe elpakolják az életeket: onnan kezdődnek az emlékek. A memória csodálatos hatalma fog kézen, és visz magával: szigorúan a thatcher-i szemszögből. Nincs is más nő az egész Alsóházban, csak ő. Ilyen a megbocsátható emlékezet, és ilyen film A Vaslady.