Budapestre érkezik a kétszeres Molière-díjas Benoit Solès francia színész, drámaíró, A Kódfejtő-Alan Turing című előadás alkotója

Június 30-án megtekinti A kódfejtő – Alan Turing című darabot a terézvárosi 6SZIN-ben.

Az előadás után Benoit Solès szakmai beszélgetésen vesz részt Karsai György színháztörténész, egyetemi tanárral, melyre a katz.petra@6szin.hu címen regisztrálhatnak az érdeklődők. Az idén 51 éves Benoit Solès színészi pályafutását musicalekben kezdte, majd 2011-ben megírta az Appelez-moi Tennessee című darabot, melyben Tennessee Williamst alakította.

Miközben egy darabon dolgozott, érdeklődni kezdett az alma szimbolikája iránt, és megismerte a mai számítógépek atyjának tartott angol matematikus, Alan Turing, tragikus sorsát. Alan Turing a második világháború alatt résztvevője volt annak a Bletchley Park-i kódtörő csoportnak, amely a nácik hírhedt Enigmáját törte fel. Becslések szerint Turing munkája Európában mintegy 2 évvel rövidítette le a második világháborút. Solès 2017-ben megírta a La Machine de Turing (A Turing-gép) című darabot, amely rávilágít a háború után elítélt, majd 2013-ban II. Erzsébet kegyelmével rehabilitált matematikus homoszexualitására is.

A legendás Avignoni Színházi Fesztivál OFF Programjának keretében bemutatott előadás akkorát robbant, hogy Benoit egy csapásra híres lett, helyet kapott egy jelentős párizsi magánszínházban és végül a Turing-gép elnyerte a legjobb szerző, legjobb színész, előadás és rendezés Moliére díjakat. Ma már több, mint 500 alkalommal játszották a darabot, Solès pedig megkapta a legnagyobb francia állami kitüntetést is. A sokoldalú művész a Jean Cocteau Ház és emlékmúzeum igazgatói feladatait is ellátja sőt, a helyi politikában is megmérette magát, párizsi helyi képviselőként.

Horváth Patrícia, a nagysikerű előadás rendezője Párizs egyik magánszínházában látta az eredeti, 4 Molière díjas előadást még a pandémia előtt, aztán pont a Covid kényszerű bezártsága alatt fordította le a darab szövegét.

„Megkértük a jogokat a francia szerzőtől, és belefogtunk a darab megvalósításába a 6SZIN vezetőivel. Azonnal Simon Kornélra esett a választásunk, hiszen Turing figuráját, mintha rászabták volna, ráadásul Kornél sokszor szinkronizálja Benedict Cumberbatch-et, aki a Kódjátszma című filmben alakította Turingot” - mesélte Patrícia. 

Nem egyszerű színészileg megformálni egy ilyen autista zsenit. Simon Kornél már a film szinkronizálásakor azt érezte, bárcsak eljátszhatna egy ilyen fajsúlyú szerepet. „Három iskolába jártam gyerekként, és ahogy az szokás az új gyerekek esetében, eleinte nehezen találtam társaságra. Így sajnos tudom, milyen a külső bántásból eredő belső emigráció” – vallotta be Kornél. Az előadás másik szereplője Száraz Dénes, aki három nagyon különböző karaktert formál meg: Nagy-Britannia akkori sakkbajnokát, egy huszonéves külvárosi srácot, illetve egy nyomozót, aki Turing után nyomoz homoszexualitás vétsége miatt, ám végül nagyon megszereti és sokra tartja Turingot.

Horváth Patrícia szerint „A Kódfejtő egyébként sem egy életrajzi darab, áthatja egy messze univerzálisabb gondolat arról, hogy milyen módon veszteget el a világunk csodálatos nagy tehetségeket, mert azok ilyen-olyan kirekesztő ideológiák célkeresztjébe kerülnek.  A darab szerzője, Benoit Solès, tökéletesen ráérzett arra, hogy Turing történetében nem csupán a (ma már) oly sokat emlegetett Enigma megfejtése a lényeg, hanem az, hogy miképpen tudta őt öngyilkosságba sodorni a kor, amiben élt.”

„Azt a korszakot éljük mindenhol – veszi át a szót Simon Kornél - hogy elkezdődik az alacsonyabb önérvényesítő képességgel rendelkező kisebbségek ellenséggé formálása.  Fontos azt felmutatni, hogy ez helytelen. Másrészt szemtanúi vagyunk az IT területén zajló elképesztő változásnak, nyilvánvaló, hogy ez az egész Turing fejéből pattant ki. Érdekes abba belegondolni az asztali laptopra nézve, hogy hová tart a világ a turingi vízióból kiindulva.”

További előadások a 6SZIN-ben:

Június 30. péntek, 19:00

Július 20. csütörtök, 19:00