Advent Budán

Karácsonyi vásárt szerveznek a Budai Várban december 1-24-ig.

December 1-24-ig szervezi meg adventi vásárát a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Márai Sándor Kulturális Közalapítvány a Budai Várban, a Szentháromság téren. Az Advent Budán című programsorozat keretében a kiváló mesterek zsűrizett portékái mellett színpadi programokkal, kézműves foglalkozásokkal, népművészeti betlehemmel, a magyar népi gasztronómia remekeivel, gyertyagyújtással és ünnepi hangulattal várják a látogatókat.

A három hetes ünnepi rendezvényen a Népművészeti Egyesületek Szövetsége legkiválóbb mesterei vesznek részt, a több évtizedes kékfestő dinasztia kézművesei mellett keramikusok, tűzzománc és mézeskalács készítők zsűrizett, míves termékei csodálhatók és vásárolhatók meg, de Üzbegisztánból és Kazahsztánból is érkeznek ékszerészek és textilkészítők.

Az M-ART (Magyarországi Alkotóművészek Közép- és Nyugat-dunántúli Regionális Társasága) közreműködésével ingyenes ajándékkészítő műhely várja a gyerekeket délutánonként, ahol a különböző foglalkozások keretében elkészíthetik szeretteiknek szánt karácsonyi ajándékaikat. Érdemes minden nap kilátogatni, mert naponta más-más foglalkozással örvendeztetik meg a családokat: lesz sok más mellett adventi naptár, méhviasz gyertya, gyékény ajtó- és ablakdísz, üdvözlőlap és karácsonyfadísz készítés gyöngyből, mézeskalács sütés és díszítés is.

A Szentháromság téri esemény különlegessége, hogy kedvezményesen kapnak bemutatkozási lehetőséget az első kerületi művészek és vállalkozások, a látogatók megismerkedhetnek a kerület testvérvárosainak – Lendva, Révkomárom, Székelyudvarhely és Zenta – kézműveshagyományaival.  Hétvégénként színpadi programokkal várják az ünnepre hangolódni vágyó közönséget, fellép többek között a Hot Jazz Band, Szalóki Ági és zenekara, a Kaláka, a Misztrál és a Kolompos Együttes, valamint Bognár Szilvia és zenekara.

A rendezvényre a népi gasztronómia elmaradhatatlan ínyencségei miatt is érdemes lesz kilátogatni, hiszen a forraltbor és a meleg tea mellett számos hungaricum étel is megjelenik az Advent Budán programsorozaton, ahol többek között kürtőskaláccsal, pozsonyi kiflivel, lángossal, tokaji borokkal, Egri Bikavérrel és a legfinomabb pálinkákkal várják a gasztronómia szerelmeseit.

Az I. kerületi lakosok a rendezvényen 10% kedvezményt kapnak az ételek és italok árából.

A Szentháromság téren december 2-től szombatonként adventi gyertyagyújtás lesz, amelyen minden héten részt vesz az I. kerület egy-egy felekezete.

Igazi látványosság lesz Erdélyi Tibor, Népművészet Mestere, Kossuth-díjas fafaragó Betleheme, és a vásár különlegessége, hogy lehetőség lesz Böjte Csaba testvér adománygyűjtéséhez csatlakozni a nevelőszülők részére.

Az esemény fővédnöke: Böröcz László, miniszteri biztos

Budapest, I. kerület, Szentháromság tér

Nyitvatartás:

December 1– 23.: 10.00-20.00

December 24.: 10.00-14.00

A rendezvény ingyenesen látogatható!