Mozis sztárpletykák: Gru, Transformers 3, Ben Stiller, Shyamalan

 

Gru lenyomta a vérszegény vámpírokat

 

A vártnál is jobban rajtolt a Universal stúdió első 3D-s animációs filmje, a Gru. A stúdió 30-40 milliós első hétvégi bevételt remélt, ehhez képest csaknem 60 millió dollár lett az eredmény – ezzel Észak-Amerikában sikerült a második helyre taszítani az Alkonyat-saga aktuális epizódját.

A Gru igen jó teljesítménye több tényezővel is magyarázható. Bár első látásra családi filmnek mondható, komplex történetével a fiatal felnőtteket is meg tudja szólítani. A film népszerűségének persze az is jót tett, hogy rendkívül hatásos reklámkampánnyal harangozták be. Sokat számított az is, hogy csupa kedvező kritikát kapott, ezzel azokat is sikerült a mozikba vonzani, akik még adnak az ítészek véleményére.

A Gru alkotói így foglalják össze a film lényegét: Darth Vader nekiáll árvákat pesztrálni. A címben is megnevezett hős ugyanis a világ legnagyobb főgonosza, aki éppen élete legfontosabb dobására készül, amikor vesztére három árva kislányt sodor elé a sors, akiket kénytelen felkarolni.

(Despicable Me – hazai bemutató: 2010. november 4.)

Tényleg katasztrófa a Transformers 3 forgatása

 

Megígérték, hogy baj lesz, és tartották a szavukat: napok óta csatatér Chicago belvárosa, mert ott forgatják a Transformers 3 egyik jelenetét, amelyben a robotok szétzúznak egy útkereszteződést. A forgalmat elterelték, a rajongókat azonban nem kergetik el, rengeteg helybéli veszi föl videóra a pusztulás képeit, illetve azt, hogy a film sztárjai, Patrick Dempsey és Shia LaBeouf hogyan rohangálnak a romok között. A város vezetése örül a felfordulásnak, mert a produkció 20 millió dollárt pumpál a költségvetésbe, és két hónapra 200 munkalehetőséget biztosít.

A legújabb hírek szerint egyébként a Transformers-sorozat tovább is folytatódik majd, de már Michael Bay rendező nélkül, akinek nincs kedve több részt készíteni. Inkább a saját projektjeire koncentrál: már a Transformers 2 után ki akart venni egy év szabadságot, hogy egy független filmet forgasson, de a stúdió rávette, hogy azonnal lásson neki a harmadik résznek.

(Transformers 3 – hazai bemutató: 2011. június)

Ben Stiller nem is vicces fiú

 

A filmjeiben sokkal viccesebb Ben Stiller, mint az életben, de szerinte ez így van jól. – Nem jellemző rám, hogy a partikon vagy a gálaesteken körbejárom a díszes társaságot, és mindenkit poénokkal szórakoztatok, ha kell, ha nem – magyarázza a komikus, aki az utóbbi évtized jó pár vígjátékát vitte sikerre. – A humort megtartom a filmjeim számára, az emberek között inkább komoly és szemlélődő vagyok, tulajdonképpen anyagot gyűjtök, amit esetleg felhasználhatok a következő produkcióim egyikében. Már csak azért sem traktálok másokat a vicceimmel, mert tudom, mennyire fárasztó az ilyesmi, és talán a végén mindenhonnan kiutálnának emiatt.

Ben Stillert legközelebb a Little Fockers című vígjátékban láthatjuk, amely a nagy sikerű Apádra ütök és Vejedre ütök folytatása. Pontosan tíz év telt el az első rész óta, a Stiller által játszott Greg már középkorú családapa, akinek válaszokat kell találnia a halál és a válás nagy kihívásaira. A komolyabb témáktól függetlenül a film továbbra is vicces lesz, ígérik az alkotók.

(Little Fockers – hazai bemutató: 2010. december) 

Az Ördög a részletekben rejlik: utóforgatás Shyamalan új sorozatában

 

Miközben nagy dobásra készül Az utolsó léghajlító című szuperprodukcióval, M. Night Shyamalan a gyökereihez sem marad hűtlen. Misztikus thrillerekkel vette be Hollywoodot, és folytatni kívánja ezt a vonulatot. Az ő ötletein alapul egy új franchise, az ígéretes című The Night Chronicles (magyarul Az éjszaka krónikái – egyben szójáték az író-rendező nevével). A ciklus első darabja a Devil (Ördög) címet viseli. Csak annyit tudni róla, egy csapat átlagemberről szól, akik bent rekednek egy liftben, és hamarosan kiderül, közülük valaki az ördög. A film lényegében kész van, de még pár nap utóforgatást rendeltek el, ezek a jelenetek a csapdába esettek családtagjaival ismertetik meg a nézőket.

Közben nagy várakozás előzi meg Az utolsó léghajlító bemutatását, mert a filmmel Shyamalan a korábbi évek sikertelenségei után visszatérhet a sztárrendezők közé. A produkció buddhista kung-fu fantasy, és az előzetesek alapján lélegzetelállító élményt ígér.

(The Last Airbender – hazai bemutató: 2010. július 29.)

(The Night Chronicles: Devil – hazai bemutató: 2011. március)