2012. május 24. - csütörtök

Finisben a Zimmer Feri 2. forgatása

Kinyomtatom...Send by email

Tímár Péter direktori utasításaitól zeng a ráckevei kastély, a vége felé közelít a Zimmer Feri második részének forgatása. A lesötétített épület ódon falai közt jártunk és beleshettünk a kulisszák mögé. A történetben bármi megeshet, a Fikász család új vállalkozását szellemjárás nehezíti meg. A színészgárda magja ugyanaz, akikhez új szereplők is csatlakoztak.

Lassabban! – hangzik már messziről Tímár Péter érces hangja, a stáb sokadszorra veszi fel a besötétített ráckevei Savoyai kastélyszállóban a soron következő jelenetet Pogány Judittal, Szarvas Józseffel és Kovács Vandával. Ám a színészek fáradhatatlanok, már megszokták a rendező egyéni stílusát, a forgatás jó hangulatban folyik.

„Ez egy koncentrációs gyakorlat, amely minden színészt próbára tesz, hiszen más gesztusrendszert kell alkalmaznunk, mint például a színpadon. De a Zimmer Feri első részének forgatásán már megszoktuk, hogy Péter sajátos technikával dolgozik.” – árulta el Pogány Judit, aki ismét magára ölti Fikász Vilma otthonkáját.

Tímár Péter jellegzetes lelassított majd újra felgyorsított képsorai először az Egészséges erotikában jelentek meg. A technika azonban a Csinibabában forrott ki igazán, amely a Zimmer Feri világához illik leginkább a rendező bevallása szerint.

„Szeretek beleavatkozni a valóságba, nem lefényképezett színházat hozok létre. A valóság egy kivonatát látjuk, amely elidegenít, ugyanakkor vidámságot hív elő. Ráadásul egyfajta játékosságot hoz elő a színészekből is. Sokszor a ők szólnak, hogy egy-egy fejmozdulat röhejes lehet visszalassítva.” – mondta Tímár Péter, aki szerint a főszerepet játszó Reviczky Gábor pályája csúcsán van. „Most forrott ki igazán, tudja, meddig mehet el mimikájával, és fáradhatatlan.”

A Fikász család történetének újabb fejezetében szellemek és szellemvadászok is feltűnnek. Így Reviczky Gábor, Pogány Judit, Szarvas József, és Kovács Vanda mellett új szereplők is feltűnnek, többek között Molnár Piroska, Schell Judit, Szabó Győző, Hajdú Steve és Kálloy Molnár Péter személyében.

Gőzerővel folyik a munka: Tímár Péter nyolc nap alatt írta meg a forgatókönyvet, a forgatás csupán huszonöt napig tart, az utómunkálatokra pedig mindössze három hónap áll rendelkezésre, ugyanis a filmet a tervek szerint decemberben mutatják be.

Még nem értékelted

van honlapja

van honlapja www.zimmerferi2.hu

Zimmer Feri 2

forgatják Ráckeve Kék Duna Wellnesben, és a Savoyai kastélyban

Zimmer Feri 2. részének ötletgazdája

-Ötletmanager/nézzmeg.hu/

Kapcsolódó cikkek...

Demcsák Zsuzsa, Rákóczi Feri, Rúzsa Magdi és Borbás Marcsi a Budavári Libamájfesztiválon

Hétfőn délelőtt, a Budai Várban, a Magyar Nemzeti Galéria teraszán vonultatták fel a hazánk séfjei által megálmodott Budavári Libamáj fogásokat. A magyar sztárvilág közismert gourmet-i társaságában bemutatott ételeket egytől-egyig ugyanazokból az alapanyagokból, csak más elgondolás alapján készítették el a szakácsművészek. A Budavári Libamáj variációkat először június 1-3. között lehet megkóstolni a Budavári Libamájfesztiválon, amelynek célja a magyar libamáj népszerűsítése.

Részlet a Sherlock Holmes 2 Árnyjáték című filmből

Néhány hete már megjelent DVD-n a Sherlock Holmes második része, így újra átélhetjük a januári moziélményt a kedvenc nyomozó párosunkkal, Sherlock Holmessal és Watsonnal. Kalandban és izgalomban most sem lesz hiány, de lesz legénybúcsú(?), esküvő, egy (szó szerint) félresikló nászút és több ország bebarangolása. A párost pedig segíti egy új szereplő, Noopi Rapace, akit korábban, mint a svéd tetovált lányt ismerhettünk meg.

nyáriA hagyományokhoz híven, a Magyar Nemzeti Galéria ezen a nyáron is izgalmas táborokkal várja az érdeklődőket. Június végén és július elején egy-egy hetes turnusokban, a főváros festői szépségű helyszínén, a világörökség részét képező budai várnegyedben, az egykori királyi palota épületében kerül megrendezésre a „Képtári kaland”.