Harry Potter és a Halál ereklyéi: 1. rész

Felettébb nehéz munka lehet egy széleskörű ismertséggel bíró és nagy népszerűségnek örvendő történet utolsó, vagyis hetedik részének prezentálása. A Harry Potter kalandjait bemutató regények szerte a világban rendkívül gyorsan bestsellerekké váltak, a sikert csak a mozivászonra adaptált részek tudták felülmúlni oly módon, hogy a filmeknek köszönhetően mára már egy valóban rendkívül tágas csodálótábor övezi a jelenséget.

David Yates (Harry Potter 5-6) rendezőnek és stábjának úgy kellett bemutatniuk a varázsló utolsó históriáját, hogy az mind a regényrajongók és filmkedvelők, mind pedig a beavatatlanabb nézők elvárásainak megfeleljen. Az utóbbira helyezném a hangsúlyt, ugyanis a történet hetedik részének láthatjuk most az első részét; ezért előre sajnálhatjuk azokat a szegény szülőket, akik gyermekeik hajszolásának engedve vándorolnak el egy sötét moziteremig, hogy megnézhessenek egy számukra minden bizonnyal kevéssé érthető mesét. A rendező még azoknak is emlékeztetőt kell tartson, akik eddig becsületesen nyomon követték a sorozatot, ezt legtöbbször a főszereplők álmaiban megjelenő visszaemlékezések formájában teszi. A három főszereplőt alakító kisebb színészgárda az első film óta szó szerint a szemünk láttára nőtt fel egy utolsó, varázslatos túrára.

A sötét erők a varázslóvilágban már teljesen átvették a hatalmat, behatoltak a Mágiaügyi Minisztériumba, a Roxfort iskolába és terrorban tartják az összes varázslót. Harry (Daniel Radcliffe), Hermione (Emma Watson) és Ron (Rupert Grint) folytatják az előző részben megölt igazgató, Dumbledore által rájuk bízott missziót. Úgynevezett horcruxok után kutatnak, ezek olyan tárgyak, amelyek a főgonosz Voldemort (Ralph Fiennes) hétfelé osztott lelkének szétszórt darabjait tartalmazzák. Egyesülve a Nagyúr halhatatlanságát biztosítanák. Potterék magukra maradtak, most már - a sorozatban először - egyedül kell harcoljanak Voldemort és társai, a halálfalók ellen. A horcruxok megsemmisítésével mindenki megszabadulhat majd a gonosztól, de addig még várnunk kell a hetedik rész második felének a bemutatásáig (már az utómunkálatokat végzik). A hetedik kötet történetéhez kötődik még a kötelező keretbefoglalás is, J. K. Rowling írónő (aki egyben a film társproducere) ebben a befejezésben szembesíti Harry Potter-t szülei sírjával, valamint szülőházának romjaihoz is eljuttatja őt. Alexandre Desplat grandiózus zenéje kíséretében újra megjelennek a széria előző hat kiadásából ismert szereplők, az ennivaló tokás manóktól, a bolondos mostohaszülőkön át, egészen Draco Malfoy-ig. Az évek során Ron eléggé megtestesedett, Hermione nőiesebbé vált, Harry pedig érett fiatalemberré cseperedett. De mint ahogyan az egyik jelenetből világosan kiderül, táncolni még mindig nem tanult meg.

A történetből adódóan viszonylag „sötétre” sikeredett a megfilmesítés, igaz, az idáig vezető procedúra már a negyedik epizódban látott temetős jelenettel elkezdődött. A Tűz Serlegében egyébként lényegesen ijesztőbb volt az akkor újjászülető Voldemort véreres arculatának realisztikus ábrázolása. Míg a most bemutatott résszel a végső danse macabre debütált, addig a következő játszma egy még keményebb tusát ígér. A már említett ismertségnek köszönhetően az alkotóknak nem kellett túl nagy hangsúlyt helyezniük a karakterek kidolgozására, jobban tudtak koncentrálni az olyan fontos részletekre, mint a szép helyszínek, látványos jelenetek, párbeszédek és jelmezek. Ebből adódóan például az átlagnál jobb mellékszereplőket láthatunk és néhány, magához a filmhez képest kimagasló jelenettel találkozhatunk. Elsőként amikor egy átváltoztató bájital fogyasztása után, főszereplőink bejutnak a mágusok munkahelyére. Ott dolgozó profi varázslókká változnak, hogy megszerezzenek egy medálba rejtett horcruxot. Az őket játszó színészek filmbéli viselkedésükkel humorossá varázsolják a hangulatot, végül pedig látványos menekülésükkel feszültséget gerjesztenek a labirintusszerű mi(ni)sztériumban. A Runcorn nevű karakter bőrébe bújt Harry-t az a David O'Hara játssza, akit legtöbbször remek mellékszerepekben láthattunk (Rettenthetetlen; A tégla). Említésre méltó továbbá a nyitójelenetben is szereplő Bill Nighy (Underworld; A Karib-tenger kalózai 2-3), aki a mágiaminiszter szerepében nyújt maradandót. Ha pedig esetleg a boszorkányokat szeretjük, a sok férfi szereplő mellett találkozhatunk Helena Bonham Carter-rel (Nagy Hal; Sweeney Todd), aki a filmben Bellatrix Lestrange-t eleveníti meg a tőle megszokott kicsit őrült, fanatikus odaadással.

Egy másik nagyon jól megvalósított jelenetben Lovegood (Rhys Ifans) házában (mely később csatatérré változik) Hermione egy ősi varázslólegendát ismertet. Ez egy külön kis animáció képében tárul elénk, akár egy önálló rendezői vagy operatőri munka eredménye is lehetne. A miniatűr történet három testvérről szól, akik egy hídhoz érve magával az ördöggel paktálnak, hogy átmehessenek. Három varázsló, akiknek egy-egy kívánsága lehet a Halálhoz. Innen ered a könyv címe is, ugyanis az első egy mindennél erősebb varázspálcát kér, a második egy holtakat feltámasztó követ, a harmadik pedig egy láthatatlanná változtató köpönyeget. Nem szabad azonban a regényből hozott mese sablonosságára helyezni a hangsúlyt, inkább csak csodáljuk az árnyjátékkal megtoldott, a Halál ereklyéiről szóló bemutatót. A továbbiakban Harry-t folyamatosan megmentik barátai, mindig kibújik a halálfalók karmai közül; az elkövetkezendő fináléban tehát elkerülhetetlen lesz a nagybetűs jó és a gonosz közötti összecsapás. Ez zavaró a film szempontjából mert ebből kifolyólag csak kevés (konkrétan egy) mágikus párbajt láthatunk. A második részben remélhetőleg eljön majd a sokak által várva várt Voldemort – Potter leszámolás.

Jót tesz a filmnek, hogy sok mellékszereplő jelenik meg mindkét oldalon, ők általában jól kiválasztott színészek, akikre amellett, hogy színesebbé tegyék a cselekményt azért is volt szükség, hogy segítsék a három fiatal főszereplő munkáját. Az új Harry Potter mozi egy sötét világú akció-kalandfilm, amely megfelelhet a rajongói elvárásoknak, de a laikusabb nézőket könnyen értetlenül és hidegen hagyhatja. A két vagy három minőségi jelenet jó arány egy már évek óta futó franchise részéről, jelen hetedik rész kettédarabolása pedig ügyes módszer a végső káosz késleltetésére, okos megoldás arra, hogy maradjon még elég visszafogott átok a jövőre bemutatandó második és egyben utolsó epizódra.

7/10 pont

Harry Potter és a Halál ereklyéi I. rész (Harry Potter and the Deathly Hallows: Part I) - angol-amerikai kalandfilm, 146 perc, 2010
Rendezte: David Yates
Szereplők: Daniel Radcliffe (Harry Potter), Emma Watson (Hermione Granger), Rupert Grint (Ron Weasley), Ralph Fiennes (Lord Voldemort)