Tamara Drewe

Fiatal lány érkezik vidékre és mindent felforgat. Megbotránkoznak egykori szülőhelyének lakói: mini farmernadrágján, mélyen dekoltált felsőjén, kalandos szerelmi életén. Vicces vígjáték angol humorral fűszerezve, és egy kis könnyen emészthető mondanivalóval.

Az utóbbi időben mondhatjuk „divat” lett képregények filmmé formázása. Pedig azt gondoltam, hogy nem könnyű képregényfigurák élőszereplős megjelenítése. Lehet, hogy tévedtem, hiszen a Ha/ver és a Scott Pilgrim a világ ellen mellett most bemutatták a Tamara Drew-t. A fiatal lány kalandjai képregényként a The Guardian hasábjain jelentek meg. Most Stephen Frears úgy döntött mozivászonra viszi Tamara Drew kalandjait. A rendező neve sokaknak ismerős lehet, hiszen olyan filmeket készített eddig, mint a Királynő, a Veszedelmes viszonyok, a Pop, csajok, satöbbi, a Svindlerek vagy a Chéri – egy kurtizán szerelme. Éles váltás ezek után egy ilyen romantikus komédia megrendezése…

Frears felkérte Gemma Artertont a női főszerep eljátszására. Gemmát először a St. Trinians- Nem apácazárda című filmben láttam. Már ott feltűnt temperamentumos, minden lében kanál énje, amit a Tamara Drew-ban igazán meg is mutat. De Gemma szerepelt a Spílerben, a Quantum csendjében, és a Perzsia hercege- Az idő homokja című filmben is. Szerintem nagyon jó választás volt Gemma erre a szerepre!

Tamara felforgatja a kisváros életét

De miről is szól a Tamara Drew? Egyszer volt, hol nem volt egy nagyorrú vidéki lány, akinek az volt az álma, hogy író legyen. Jelenleg újságíróként dolgozik, munkája miatt átalakult a frizurája, a ruhatára és még az orra is. Most visszatér a szülőfalujába, ahol a csirkék, tehenek mellett írók, művészek, kiélt rocksztárok a szomszédok. Ott van mindjárt Nicholas (Roger Allam), aki író. Annak ellenére, hogy nős nem veti meg a csajokat, legyenek azok fiatalok, idősek. Felesége mindent megtenne étre: hallgatja annak sületlenségeit, gépeli az írásait. De talán nem örökre marad vele!?
Tamara eközben véletlenszerűen találkozik a mélynövésű rocker dobossal, Bennel (Dominic Cooper). Ben éppen most szakított a barátnőjével és a bandájával is. Így éppen kapóra jön neki a „friss hús”. De ekkor Tamara megismeri azt a fiút, aki miatt talán meg akarna változni. Ő Andy Cobb, akit Luke Evans alakít.

A Tamara Drew rengeteg könnyet csalt ki a szememből, de nem a szomorúság miatt potyogtak patakokban a könnyeim, hanem a poén kavalkád miatt. Az a legjobb a filmben, hogy nem klisék vannak benne, igazi angol humorral van fűszerezve. A mellékszereplők karaktere is nagyon jól kirajzolódik, és a főszereplő, Gemma is nagyon jól eltalált színésznő. Mindenkinek csak ajánlani tudom, ha nevetni szeretne: akár egyedül, akár egy „csajos” estén, akár pároknak is ajánlani tudom!

7/10 pont

Tamara Drewe – angol vígjáték, 111 perc, 2010
Rendező: Stephen Frears
Szereplők: Gemma Artenson, Dominic Cooper, Luke Evans