Szepes Mária emlékhónap

Szepes Mária emlékhónapjával hangsúlyosan és különlegesen indul a tavasz, hiszen a 99 éves korában, négy évvel ezelőtt elhunyt író-tanító és spirituális gondolkodó tiszteletére a Vígszínház külön előadással, az Édesvíz Könyvkiadó pedig hatalmas akcióval készül, és együtt próbálják tovább ápolni ennek a nagyszerű asszonynak a szellemi hagyatékát.

Szepes Mária, 2007-ben bekövetkezett halálával óriási életművet hagyott hátra. Ki ne ismerné népszerű Pöttyös Panni könyveit, a gyerekek, felnőttek személyiségét egyaránt formáló meséit? Ki ne hallott volna Vörös Oroszlán című misztikus nagyregényéről, melynek köszönhetően berobbant a köztudatba? Számtalan műfajban dolgozott élete során. Mese, regény, tudományos-fantasztikus regény, pszichológiai – karakterológiai tanulmánykötetek, önéletrajzi regény, ezoterikus tananyagok, versek, novellák, cikkek, filmforgatókönyvek, színművek, valamint misztériumjátékok alkotója, dramaturgja, mely műfajokban mind otthonosan és felszabadultan mozgott, hatalmas tudásbázissal a háttérben. Ennek eredményeképpen munkásságát életében számtalan kitüntetéssel is jutalmazták. Közel 80 könyve jelent meg, és még mindig sok várakozik kiadásra alapítványa és könyvkiadók gondozásában.

2011. március 4. 23:40 - Szepes Mária ©Szepes Mária
Szepes Mária

Szepes Mária korunk igen művelt asszonya volt, tisztességes tudósként egész életében azon fáradozott, hogy ráébressze az embereket a bennük rejlő kiaknázatlan lehetőségekre, mérhetetlen lelki, szellemi gazdagságukra. A nagyszerű írónő előtt tiszteleg a Vígszínház ismert színésznője, Venczel Vera, aki a Vörös Oroszlán monodrámaként való feldolgozásával méltóképpen koronázza meg az emlékhónapot. A Vígszínházban március 18-tól színpadra kerülő darab, a Vörös Oroszlán regény nyomán az emberi szellem egyéni fejlődéstörténetét mutatja be drámai módon. A történet négy évszázadot ölel át, és a főhősnek több inkarnációját követi végig. Kétségtelen, hogy az alkímiáról, reinkarnációról és halhatatlanságról írt, nagy történelmi felkészültséggel megalkotott regény szinte egyedülálló a transzcendens irodalomban. A Vörös Oroszlán izgalmas történetében egyszerre van jelen a kaland, krimi, a szerelem, az érzékiség kínzó szenvedélye, a misztikum, a karma és a beavatások legmélyebb ősi bölcsessége.

Az írónőre az RTL Klub XXI. század című műsora is kiemelkedő összeállítással emlékezik. Március 8-án, kedden, este 23 óra 25 perctől kerül adásba Szepes Mária szellemének megidézése. A műsorban megszólal Nemere István, Paulinyi Tamás, Müller Péter, a vígszinházi előadás rendezője, Bodor Böbe, dramaturgja, Lőrinczy Attila és természetesen a főszereplő, Venczel Vera is.

Az Édesvíz Kiadó pedig március hónapban webáruházában 35% kedvezményt nyújt azoknak az olvasóknak, akik még nem gyűjtötték be az életmű legfontosabb köteteit, ezzel is támogatva azt, hogy minél többen megismerhessék a klasszikussá vált könyvek igazi és mélyen nyugvó tartalmát.