Intimvásár - Kedves szomszéd

„Anya meg apa ivott, és apa mindig csak dolgozott, és ezért maradtam magamra” - a rendező szerint így kezdődnek a hagyományos szerkezetű filmek .Ő mást akart csinálni;valami rendkívülit, és igen, sikerült. Arcpirító képek, egyértelmű szexualitás. Much-Fals szerint filmje a magányról szól, de akárhogyis. Velős üzenet ez Dániából, szigorúan nem elsőrandira.

Ha Michel Foucault lennék, azt mondanám, hogy a Kedves szomszéd afféle antipanoptikum. Köralakú építmény az átlátszó cellákkal, középen a börtönőr - a néző -, aki középről figyel. A cellalakók nem látják, így nem hallják a nevetést, nem érzik a könnyeit sem.
Első nagyjátékfilm ez, ahol szükségszerű döntés volt a magányhoz nyúlni, hiszen a mozi cselekménye messze nem irreális. Így nyilatkozott a rendező, aki rövidebb alkotásaival eddig szinte mindent megnyert. Legyünk hálásak neki ezért a hosszúért! Nagyon nagy film és igazán dán.
Akinek mond valamit Pálfi György Taxidermiája, az talán érti milyen az, ha a meglehetősen naturalista ábrázolásmód dacára kell nyugton maradni a helyünkön. anélkül, hogy felkiáltanánk, hogy "hé, ez sok!" A dán mozik egyik legnagyobb erőssége a kettős attitűd, hogy egyszerre hanyagok és véresen komolyak is közben. Ez a film olykor csak egy vállrándításra késztet, de titkon hetekig dolgozik az emberben.
A Kedves szomszéd sok humorral szőtt sztori, de erősen átjárja a szexualitás is. Ez pedig - bármit is mondanak a hollywoodi alkotások - egyáltalán nem vicces.

Négy főszereplő, és sok mellék. Egy nyugdíjazás, egy haláleset. Betegség és döntés. Sőt, inkább állapot. Megannyi hétköznapi szituáció. Nincs bennük semmi rendkívüli, többgenerációs problémák csupán, kulcsok ahhoz, hogy mit kezdjen magával az ember, ha eluralkodik rajta az unalom, a kétségbeesés vagy a vágy.
A film átlátszó magánéletekkel operál. Nincsenek romantikus elsőcsókok vagy hosszas andalgások a ház körül. Meztelen gondolatok vannak csak, magukkal  rántanak a mosdóba, ágyra, a függöny mögé. Minden üt, amit kimondanak, de főleg az, amit nem. A rendező szerint a magány az oka mindennek: emiatt viszik a szereplők vásárra a bőrüket. Legalábbis emiatt választják a szexuális ügyleteket.

2011. április 11. 12:45 - Ebben mindketten profik ©Ebben mindketten profik
Ebben mindketten profik

Még ha riasztó is a kép, a Kedves szomszédot látni kell.
Pikírt hangneme és szarkazmusa sokkal jobban átjön a vásznon. Talán üdítőbben is, mint a leírt sorokban. Hiába, a filmgyártásban már egy jó ideje jelen van az a fajta igyekezet, ami az intimet, a legbelsőbbet igényli.Nemcsak a szép dolgokat, mint a szerelem, hanem minden mást is, a nem hagyományost.
A film pereg, mi meg úgy kukkolunk közben, mint Foucault börtönőre. És igen: Isten ments', hogy közben meglássanak.

9,5/10 pont

Kedves szomszéd (Smukke mennesker / Nothing’s All Bad) - dán film, 93 perc, 2010.

Rendezte: Mikkel Munch-Fals
Szereplők: Sebastian Jessen, Bodil Jørgensen, Mille Lehfeldt, Henrik Prip, Kurt Ravn, Michelle Bjørn-Andersen, Ida Dwinge, Mia Lyhne, Jesper Lohmann