2012. május 18. - péntek

Vérszomjas sellők – A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken

Kinyomtatom...Send by email

Kevés film ér meg több részt. A kalóz történetekről azonban számtalan bőrt le lehet húzni, amivel az alkotók is tisztában vannak. A sorozat legújabb részére 4 évet kellett várni de nem hiába, ugyanis az Ismeretlen vizeken az utóbbi idők legizgalmasabb kalandfilmje.

A Karib tenger kalózaiban az a jó, hogy nem számít láttuk-e az előző részeket, vagy emlékszünk-e rá a történet így is élvezhető. Az idegen vizeken című rész igazi kincskereső kalandfilm. Az előző részekből csupán Jack Sparrow karaktere maradt meg. Meglepő, hogy Keira Knightley és Orlando Bloom ebben a részben már nem szerepel, pedig azt gondoltam volna, hogy ők állandó szereplői lesznek a sorozatnak. Bevallom egyikük sem hiányzott. Johnny Depp annyira jól hozza Jack Sparrow szerepét, mintha egy az egyben önmagát játszaná és ez módfelett szórakoztató.

Az idegen vizeken egy már meglévő regény átirata. A szereplőgárda két új karakterrel gazdagodik. Fekete Szakállal aki nevét onnan kapta, hogy erőszeretettel alkalmazza a fekete mágiát és lányával Angelic-ával, aki mellesleg Jack Sparrow volt szerelme, akit Penélope Cruz alakít. Karaktere annyira illik a filmhez, hogy komolyan elgondolkoztam, mintha már az előző részben is szerepelt volna. Érdekes részlet, hogy a filmet épp Penélope Cruz terhessége alatt forgatták, így több jelenetben is testvére Monica Cruz helyettesíti, így részben ennek, részben pedig terhességének köszönhető, hogy a színésznő nem mindig hasonlít gyönyörű önmagára. ( Meglepő módon a film végén Monica Cruz nevét nem láthatjuk a a stáblistán).

Az igazán izgalmasra sikeredett rész folyamatosan pörög. A legújabb célpont a fiatalság forrása, amiért több hajóflotta a spanyol, az angol és Fekete Szakáll legénysége is versenyez. Útjukat mesebeli elemek, legendák, és a digitális technikával életre keltett vérszomjas sellők akadályozzák. Hans Zimmer a Disney házi zeneszerzőjének izgalma zenéjével. A feszültség oldásáról szinte az utolsó pillanatig pedig ki más gondoskodhatna mint Jack Sparrow. Azt hiszem nem kérdés, lesz itt még folytatás.

10/10 pont

A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken (Pirates of the Caribbean: On Stranger Tides) - színes, magyarul beszélő, amerikai kalandfilm, 137 perc, 2011
Rendező: Rob Marshall
Szereplők: Johnny Depp (Jack Sparrow), Penélope Cruz (Angelica), Geoffrey Rush (Barbossa), Ian McShane (Feketeszakáll)

Még nem értékelted

Kapcsolódó cikkek...

Audrey Tautou és François Damiens a Nathalie második élete c. filmben

Tíz évvel ezelőtt a moziba járók jelentős hányadát megérintette egy törékeny francia lány mosolya és története. Filmjéről jövet egy kis ideig mi is engedni láttattuk dobogó szívünket, és nem bántuk. Amelie csodálatos élete című francia film a legérzékenyebb ponton talált el minket; tudunk-e szeretni, szerethetőek vagyunk-e magunk is?

Jeremy Renner, Chris Evans és Scarlett Johansson a Bosszúállók c. filmben

Bár a premiervetítések lezajlottak, a kritikusok, bloggerek és lelkes filmzabálók tollából kipattant beszámolók pedig már egy jó ideje ellepik a cyber teret, az elsöprő hullámnak koránt sincs vége.

Időpont: 
2012. május 18 - 2012. május 19

2012. május 18-án, pontosabban 18-ról 19-re virradó éjjel kerül megrendezésre az idei év leghúzósabb mozimaratonja, a Corvin moziéjszaka.