Amy végül lemondta

A mai napon sajnos úgy döntött Amy Winehouse menedzsmentje, hogy lemondja az idei összes lekötött koncertjét, így a szigetes fellépését is.

“A sajtóban nagy hírt kapott belgrádi koncert után rögtön kértünk egy állásfoglalást Amy ügynökségétől a szigetes koncerttel kapcsolatban. A tegnapi válaszlevelükben még azt írták, hogy egyelőre minden megy az eredeti megállapodás szerint” - mondta Gerendai Károly, a Sziget főszervezője.

Június 21-én délben azonban már a Sziget Szervezőiroda az alábbi levelet kapta Amy Winehouse ügynökségétől: „Amy Winehouse összes tervezett koncertjét lemondja.
Mindenki körülötte reméli, hogy mindent meg tudnak tenni annak érdekében, hogy legjobb formájában térhessen vissza, annyi időt biztosítva neki ehhez, amennyire csak szüksége van.”

Gerendai elmondta, hogy már a koncert év eleji lekötésénél is rákérdeztek a menedzsmentnél – tudva azt, hogy az énekesnővel kapcsolatban több esetben merültek fel gondok -, hogy bizton számíthatnak-e a fellépésre. Akkor azt a megnyugtató levelet kapták, hogy nem kell aggódni Amy koncertje miatt.

Amy budapesti koncertje miatt – sajnos - aggódni már valóban nem kell, viszont a szervezőknek komoly fejtörést jelent, hogy ilyen közel a fesztivál kezdetéhez, hogyan tudják ezt a hiátust pótolni. Az énekesnő ügynöksége ígéretet tett, hogy saját “istállójából” igyekszik ajánlani megfelelő előadót. Annak esélye azonban, hogy öt héttel a fesztivál előtt valóban megfelelő előadóval pótolják Winehouse-t, a szervezők szerint is egyre kisebb.