A 10 éves Jackie Evancho szeptember 26-án jelenteti meg debütáló albumát

A Sony Music/Syco/Columbia Records büszkén jelenteti meg a "Dream With Me" című kiadványt, az első teljes hosszúságú albumot, mely a szoprán csoda, Jackie Evancho nevéhez fűződik. Az album Európában szeptember 26-án kerül a boltok polcaira.

Az év egyik legjobban várt albuma a klasszikus és a popzene közötti átmenetet képező crossover stílust képviseli "Dream With Me" címmel. Az új korong Jackie eddigi legnagyobb sikerét, az "O Holy Night" című, az Egyesült Államokban megjelent kislemezt is túlszárnyalhatja, amely 2010 novemberében jelent meg, és ez a kiadvány volt az a debütáló lemez, melyből a legtöbb fogyott 2010-ben, az 1 milliós álomhatárt is meghaladták az eladások. Az "O Holy Night" a Billboard listájának 2. helyén nyitott, és a listán elért sikerei, valamint az eladott lemezek alapján Jackie két megtisztelő "címet" is magáénak tudhat: övé lett az év legnagyobb példányszámban elfogyott debütáló lemeze, valamint ő lett a legfiatalabb szólóénekesnő, aki a SoundScan történetében felkerült a listára. A popzenei listán kívül azonban a Billboard klasszikus zenei listáját is sikerült meghódítani a dalnak, ahol megszerezte a listavezető pozíciót, míg a Billboard Holiday Charton a 2. helyig küzdötte fel magát.

A "Dream With Me" című album 2011 egyik legjobban várt kiadványa, melynek produceri munkálatai a legendás, tizenhatszoros Grammy-díjas (köztük 3 az év producerének járó kitüntetés) David Foster nevéhez fűződnek, aki korábban olyan előadókkal dolgozott együtt, mint Celine Dion, Josh Groban, Michael Bublé, Beyoncé, Prince vagy Barbra Streisand.

Jackie Evancho saját dalait énekli "Dream With Me" című lemezén, melyeket Fosterrel közösen készítettek, és amelyek a klasszikus áriáktól a hagyományos popstílusig terjednek, miközben Oscar-díjas szerzemények is találhatóak köztük; mindenképpen az album csúcspontja az a 2 duett, melyet Jackie a zenei legenda Barbra Straisand közreműködésével készített, (a "Somewhere" című dal a West Side Story-ból) valamint a nemzetközi szupersztár, Susan Boyle gyönyörű hangjával kiegészülő "A Mother's Prayer" című gyönyörű szerzemény. A "Dream With Me" egy lélegzetelállítóan gyönyörű album" - mondja Steve Barnett, a Columbia Records elnöke. "Jackie és David egy nagyon különleges zenei gyűjteményt alkottak, amit a zene iránt rajongók még hosszú éveken át élvezhetnek."

"Minden kétséget kizáróan mondhatom, hogy a "Dream With Me" című albumot Jackie teljes odaadással készítette. Természetes adottságait tökéletesen egészítette ki azokkal az információkkal, amiket a zenék készítéséről tanult - szóhoz sem jutok. Szerintem egy olyan zenei anyagot hoztunk létre, ami tökéletesen lenyűgöz majd minden hallgatót kortól függetlenül. Nagyon élveztük a közös munkát, és bátran mondhatom, hogy napjaink egyik legnagyobb tehetségéről van szó." - nyilatkozta David Foster.

"Elképesztően büszkék vagyunk Jackie-re, és lenyűgözött bennünket, milyen fantasztikus albumot készített" - meséli Lisa és Michael Evancho, az énekesnő szülei. "Az, hogy a Columbiával készíthette el első lemezét, hatalmas élmény volt számára, segített neki, hogy művészként felnőjön, és a lehető legtöbbet tanulja meg a zenei világról."

Jackie Evancho - "Dream With Me" (producer: David Foster) teljes tracklista:

  1. When You Wish Upon A Star
  2. Nella Fantasia
  3. A Mother's Prayer featuring Susan Boyle
  4. Nessun Dorma
  5. Angel
  6. O Mio Babbino Caro
  7. Somewhere featuring Barbra Streisand
  8. All I Ask Of You
  9. Ombra Mai Fu
  10. Lovers
  11. Imaginer featuring Conrad Tao
  12. The Lord's Prayer
  13. To Believe
  14. Dream With Me

Jackie 2010-ben indult az America's Got Talent című tehetségkutató versenyen, amelynek negyeddöntőjébe üstökösként robbant be Puccini "O Mio Babbino Caro" című dalának felvételével, amelyet a YouTube videómegosztó portálra töltött fel. Jackie a show alatt ötször lépett színpadra, és kétséget sem hagyott afelől, hogy az egyik legnagyobb zenei tehetséget ismerhettük meg személyében.

A Pittsburgh-ben született kislány először 8 éves korában énekelt, miután ajándékba az Operaház Fantomja című DVD-t kapta. Néhány hónappal később létrehozta saját YouTube csatornáját, ahová számtalan felvételt töltött. Helyi tehetségkutató versenyeken is részt vett, miközben számos olyan jelentős rendezvényen is fellépett, mint a Pittsburgh Pirates egyik baseball meccse, ahol a nemzeti himnuszt énekelhette.