Megtartották a Velencei Építészeti Biennále sajtótájékoztatóját a Műcsarnokban

Október 6-án jelent meg a 13. Velencei Építészeti Biennále magyar pavilon kiállításának kurátori megbízatására kiírt pályázat a Műcsarnok és a Biennále magyar honlapján. Ennek kapcsán ma délelőtt Szőcs Géza kulturális ügyekért felelős államtitkár (NEFMI), Gulyás Gábor, a Műcsarnok igazgatója, valamint Kálmán Ernő, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke sajtótájékoztatót tartott a Műcsarnokban.

A Velencei Építészeti Biennále a világ legjelentősebb szakmai kiállítása, amely a több mint 100 éves képzőművészeti biennále rendszeréhez hasonlóan szerveződik 1980 óta. A nemzetközi rendezvényen a központi kiállítás mellett – melynek megrendezésére minden alkalommál más nemzetközi szakembert kér fel a Biennále szervezősége – több mint 50 ország vesz részt a nemzeti pavilonokban látható kiállításokkal. A 2010-ben megrendezett Építészeti Biennále nyitva tartásának 3 hónapja alatt több mint 170.000 látogatót vonzott.
Magyarország 1991 óta szerepel a nemzetközi eseményen. A magyar pavilon kiállításainak lebonyolítója a Műcsarnok, melynek mindenkori igazgatója a kiállítás nemzeti biztosa. Korábban olyan kiemelkedő építészek és alkotócsoportok szerepeltek kiállítóként, mint többek között Makovecz Imre, Ekler Dezső, Nagy Tamás, Ferencz István, Bachmann Gábor, Janesch Péter, Wesselényi-Garay Andor, Ferencz Marcel, a Re:orient vagy a Double Negatives Architecture csoport.

Gulyás Gábor a pályázati kiírás meghirdetése kapcsán első ízben megrendezett ma délelőtti sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a kortárs építészet és a Műcsarnok szempontjából egyaránt fontos, hogy ennek a rangos nemzetközi eseménynek a presztízse a magyar közvélemény számára is egyértelmű legyen. A magyar pavilon kiállításáról elmondta, hogy nyilvános pályázat útján döntenek a kurátor személyéről. Emellett kiemelte, hogy az idei kiírás az előző évekhez képest kevesebb formális megkötést tartalmaz, többek között azt is lehetővé teszi, hogy építészek – amennyiben van kiállítás-rendezési gyakorlatuk – kurátorként pályázhassanak. Gulyás Gábor kihirdette a zsűri tagjait. A 2012. évi magyar kiállításról Boros Géza művészettörténész (NEFMI), Ferencz István építész (Magyar Művészeti Akadémia), Gulyás Gábor esztéta, nemzeti biztos (Műcsarnok), Guttman Szabolcs építész (Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár), Kálmán Ernő építész (Magyar Építőművészek Szövetsége), Készman József művészettörténész (Műcsarnok) és Wesselényi-Garay Andor építészkritikus (a magyar pavilon 2010. évi kiállításának kurátora) fognak dönteni.
A kiírással kapcsolatban a nemzeti biztos fontos célként fogalmazta meg a pályázat minél szélesebb körben történő terjesztését, amitől nagyszámú, határon túlról is érkező kandidálást remél. A pályázatok beadási határideje 2012. január 6., döntés február végén várható. Ezt követően valamennyi pályázat megtekinthető lesz a Biennále magyar honlapján (www.velenceibiennale.com).
Gulyás Gábor bízik abban, hogy 2012-ben olyan kiállítás valósul meg a Velencei Biennálén, amely méltón reprezentálja a magyar építőművészetet.

Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár beszédében felidézte az építészeti biennále első magyar, az organikus építészetet bemutató kiállítását, amely méltó kezdete volt a magyar pavilonban megvalósuló építészeti tárlatoknak. Kijelentette, hogy a kormányzat a jövőben is támogatni kívánja a magyar építészetet és a Velencei Biennálén való megjelenést. A magyar pavilon kiállításának finanszírozásáról elmondta, hogy az reményei szerint a korábbi évek gyakorlatának megfelelően alakul.

Kálmán Ernő a Magyar Építőművészek Szövetségének elnökeként kiemelte, hogy az 1902 óta létező szervezet a "hagyomány és innováció" jegyében tevékenykedik. Az építész a Velencei Biennáléról szólva a magyar jelenlét folyamatosságának megőrzését hangsúlyozta, mely kulcsa a kortárs magyar építészet nemzetközi pozicionálásának. Üdvözölte emellett a magyar pavilonban kiállító alkotók kiválasztásának demokratikus jellegét.

A pályázati felhívás teljes szövege 2011. október 6-tól letölthető a Műcsarnok honlapjáról: www.velenceibiennale.com