Megnyitott a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Pénteken, március 16-án az Iparművészeti Múzeumban az Art deco és a modernizmus című lakásművészeti kiállítással együtt megnyílt a 32. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Az eseményen tiszteletét tette a kulturális és politkai közélet számos neves személyisége, így felszólalt többek között Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, Tarlós István főpolgármester, Elekes Botond kabinetfőnök, Dr. Takács Imre, a múzeum főigazgatója és Vitézy Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont és a Budapesti Tavaszi Fesztivál igazgatója.

Vitézy Zsófia fesztiváligazgató rövid köszöntőjében elmondta, küzdelmes 12 hónapot tudhat maga mögött, viszont tíz izgalmas napot ígért a fesztivál vendégeinek. Hangsúlyozta, hogy nemcsak világhírű előadóművészek - mint például Maxim Vengerov, Chick Corea, John Malkovich vagy a Royal Philharmonic Orchestra - lépnek fel, hanem kiemelkedő magyar produkciók, színházi és operaelőadások, koncertek is helyet kaptak a fesztivál programjában. Egy kulturális fesztivál mindig olyan beruházásnak számít, amely mindenképpen hasznot hozhat a fesztiválnak otthont adó város, ország számára. Hozzátette, hogy a jövő évi Budapesti Tavaszi Fesztivált a főváros az ideihez hasonlóan 150 millió forinttal támogatja, vagyis Budapest továbbra is kiemelten fontosnak tekinti az eseményt.

A fesztivál közösségi esemény, ezért kezdeményezni fogják a fesztivál baráti körének létrehozását - mondta Vitézy Zsófia.
Takács Imre, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója az újjászületés pillanatát jelző kiállításról, a múzeum közeljövőben kezdődő teljes rekonstrukciójáról beszélt.
Tarlós István főpolgármester méltó és támogatandó kulturális vállalkozásnak tekinti a Budapesti Tavaszi Fesztivált, melyet szerényebb anyagi körülmények között is feltétlenül érdemes megrendezni.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter - aki egyben a március 19. és április 9. között a budapesti Vörösmarty téren zajló Tavaszi Vásár védnöke - szerint a Budapesti Tavaszi Fesztivál jó hírét viszi az országnak a rendkívül színes és színvonalas programmal.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium képviseletében Elekes Botond kabinetfőnök biztosította a szervezőket a jövő évi támogatásról, hiszen a Budapesti Tavaszi Fesztivált éppúgy a nemzeti értéknek tekinti, mint a tárca által működtetett nemzeti intézményeket.
Az eseményen a népszerű színész, Rátóti Zoltán vállalta a konferansz szerepét, s fellépett a Zuglói Filharmónia kórusa, Lajtha: Mária himnusz című művével.