A 32. Budapesti Tavaszi Fesztivál – számokban

Március 26-án este a Charles Dutoit vezényelte Royal Philharmonic Orchestra koncertjével zárult a 2012-es Budapesti Tavaszi Fesztivál. Az idei rendezvény kiemelkedő sikerei között volt Maxim Vengerov és a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje, az I Musici di Roma Vivaldi-estje, a Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Bartók- és Sztravinszkij-estje. A BTF a fiatal magyar tehetségeknek is teret adott, Szűcs Máté, Baráti Kristóf, Balog József, Farkas Gábor, Ránki Fülöp, Lajkó István is kiugró siket aratott.

A legnagyobb érdeklődés John Malkovich főszereplésével a Pokoli vígjáték – Egy sorozatgyilkos vallomásai című két előadása övezte. A világhírű színész a fesztivál szervezőivel már az esti előadás utáni közös vacsorán egyeztetett annak lehetőségéről, hogy a jövő évi Budapesti Tavaszi Fesztiválon is fellép egy másik produkcióval, a Casanova történetét feldolgozó The Giacomo Variations című operaelőadással.

A rendezvény tíz napja alatt tizennégy helyszínen, ötvenhat programot látott vendégül, nem számítva a köztéri rendezvényeket, a március 18-i Ütős napot, a kiállításokat és a Vörösmarty téri Tavaszi Vásárt, illetve a március 25-i Énekel a város című, egész napos programot, melynek keretein belül több mint négyszáz előadó, körülbelül tízezer fős hallgatóság előtt lépett fel a város közterein.

A fesztiválra több mint 25 ezren váltottak belépőt, ami mintegy 121 millió forintos bevételt hozott, a látogatottság 98 százalékos volt.