Tegyünk együtt a szép magyar beszédért!

A Fővárosi Beszédjavító Intézet és a Színes Város Csoport pályázatot hirdet nyelvbarátoknak, hogy találják meg a „legszínesebb magyar szót 2012-ben”. A szervezők a javaslatokat fényképeken várják, amelyek tanúsítják, hogy a pályázók az általuk jelölt szót elhelyezték az Erzsébet téri üzenőfalon. A döntést internetes szavazással az érdeklődők közösen hozzák meg.

A pályázat részleteiről a következő webhelyen lehet tájékozódni: http://szinesvaros.hu/index.php/hu/palyazat
A Fővárosi Beszédjavító Intézet és a Színes Város Csoport kampányával a magyar nyelvet, annak szépségeit és értékeit kívánja népszerűsíteni.

Az eseménysorozat nyitányaként 2012. június 5-én, kedden 11.30-kor a figyelmet az Erzsébet téri üzenőfalnál villámcsődület (flash mob) szervezésével kívánjuk felhívni. Ennek keretében középiskolások Nyulász Péter költő ez alkalomra írott versét mondják el, melyet a Beszédjavító Intézet munkatársai némi beszédtechnikai játékkal fűszereznek. Célunk, hogy az arra járókat meghökkentsük, megállítsuk és elgondolkodtassuk a magyar nyelv ügyének érdekében.
A Beszédjavító Intézet, - az ország legrégibb és legnagyobb műhelye, amely naponta foglalkozik a beszélt nyelvvel kapcsolatos gondok orvoslásával -, szeretné így is felhívni a figyelmet nyelvünk szépségére, az anyanyelv ápolásának különleges és felbecsülhetetlen értékére.
A rendezvényről részletesebben itt olvashat:
http://beszedjavito.hu/esemeny/toborzo-villamcsoduletre-nyelvunkert-0