Véget ért az 5. Ördögkatlan fesztivál

Véget ért az 5. Ördögkatlan Fesztivál – az eddigi legnagyobb. A szervezők nyugodtan pihenhetnek, hiszen öt nap alatt sikeresen lezajlott több mint 350 program a legkülönfélébb művészeti ágazatokból (cirkusz, színház, kiállítás, koncert, irodalmi és családi program, film) gondosan összeválogatva.

A programok száma az előző évhez képest jelentősen megnőtt, a falvak pedig folyamatosan fejlesztik az infrastruktúrát a fesztiválozók kényelme érdekében. Körül-belül most is ugyanannyian voltak kíváncsiak a három Baranya megyei faluban, Nagyharsányban, Kisharsányban és Palkonyán rendezett programokra, mint az elmúlt évben: 30.000-35.000 ember érkezett a Katlanba.

Bérczes László és Kiss Mónika főszervezők már most törik a fejüket azon, hogy mivel és hogyan tudják még jobbá tenni a rendezvényt a következő évben. Egy biztos: szeretnék megőrizni a fesztivál mezítlábasságát, nem engedik, hogy túlnőjön magán, mert a lényegét veszítené el: a Katlanban nem a haszonszerzés és nem a mennyiségi növekedés a cél (az idei bérletek ára pontosan megegyezett a tavalyival). Nem szolgáltatást nyújtanak, a katlanozók sem fogyasztani jönnek, és azok, akik részt vettek már a fesztiválon, pontosan tudják ezt, ezért is térnek vissza újra és újra. A minőségi programok, a felszabadultság érzése, a békés hangulat, a jó beszélgetések miatt – ez várja őket a következő évben is.

www.ordogkatlan.hu