Koncertturné Makovecz Imre templomaiban, épületeiben

2013. február 5. 11:58 - gryllus ©gryllus
Pál apostol levelei alapján írott dalok története új fejezethez érkezett. Gryllus Dániel, Halmos Béla, Ferenczi György és a Rackajam egy turné keretében, a Makovecz Imre által tervezett templomokban, közösségi épületekben adják elő a dalokat. Előadásaikat ünnepnek szánják abban az értelemben, ahogy Makovecz Imre írt a templomokról: A templom ünnep, Isten világának ünneplése, a templom imádság, melyben ég és föld találkozik.

Pál, aki Jézus kereszthalála után néhány évvel lett keresztényüldözőből kereszténnyé és apostollá, az 1. század legeredményesebb térítője volt. Élete utolsó 16 esztendejéből 13 levelet ismerünk, köztük a legfontosabbnak tartott – A rómaiakhoz - amelyben elsőként dolgozza ki a keresztény egyház csaknem teljes dogmarendszerét. Sumonyi Zoltán ebből a hatalmas életműből tizenkét verset írt, a zenét Gryllus Dániel szerezte.

A Pál apostol c. hangversenyt 1991-ben mutatták be Halmos Bélával, azóta több százszor játszották, legtöbbször templomokban, de előadták színháztermekben, művelődési házakban, ifjúsági táborokban is. A „Pál apostol” első nagyobb bemutatója a Zeneakadémia nagytermében volt. A budapesti Várszínház Refektórium termében kb. 25 alkalommal adták elő, ezeken az előadásokon Jankovics Marcell volt az est narrátora. Nagyon fontos számukra, hogy a nem Magyarország területén élő magyar hallgatósághoz is eljussanak. Jártak többször Romániában, Szlovákiában, Ausztriában, Ukrajnában, Jugoszláviában, Szlovéniában.

Ferenczi György hat éve kapcsolódott hozzájuk, és az előadás ebben a formájában, a Rackajam muzsikusaival kiegészülve a Győri Öt Templom Fesztiválon hangzott el először 2008 szeptemberében. Az új hangszerelés új lendületet adott az előadásnak, a kétezer éves gondolatok a majd húsz éve megfogalmazott dalokban a XXI. század elejének hangján szóltak meg, ezzel is kiemelve az apostol tanításainak ma is változatlanul ható érvényességét.

Húsz évvel az első Pál apostol lemez megjelenése után az újrahangszerelt dalokat is felvették úgy, ahogy ezen a turnén is elhangzanak. Az új CD, a Pál apostol – Utazás téren, időn és hangokon át című könyvvel együtt jelent meg 2011-ben. A könyvet Süveges Gergő szerkesztette, és ő készítette az interjúkat.

Süveges Gergő olyan könyvet képzelt el, amely sokfelől közelíti meg Pál apostol korát, életét és személyiségét. Huszonnégy társat talált a feladathoz. Beszélgetett Apáti Ádámmal, Baán Lászlóval, Bizják Gáborral, Cseri Kálmánnal, Fabiny Tamással, Ferenczi Györggyel, Fröhlich Idával, Gavrucza Tiborral, Gryllus Dániellel, Gryllus Dorkával, Halmos Bélával, Ittzés Jánossal, Jankó Miklóssal, Jankovics Marcellel, Jelenits Istvánnal, Kormos Leventével, Korzenszky Richárddal, Köves Slomóval, Laborczi Gézával, Mizsei Zoltánnal, Pál Ferenccel, Pintér Zsolttal, Sumonyi Zoltánnal, és Zlinszky Jánossal. Ők azok, akik más-más szempont alapján megvilágítják Pál alakjának különböző oldalait, az ő hatását elemzik, róla beszélnek az adott területen jártas, hiteles egyéniségek.

Az első részben teológusok, zsidó rabbi, történész, jogász, irodalmár, művészet- és zenetörténész, pszichológus, jelképek és mítoszok ismerője. Megannyi kérdés, kíváncsiság, megannyi látásmód és választípus, melyek együtt visznek közelebb a megismeréshez és a megértéshez. A kötet második részében a versekről, a dalokról, a koncertekről és a hangszerelésről beszélnek azok, akik részesei voltak a dalsorozat létrejöttének, terjedésének, újragondolásának. Érzésekről, indíttatásról, munkamódszerről, ihletről, ajándékozásról szólnak ezek a beszámolók. A könyv és az új CD bemutatója 2011 októberében volt a Művészetek Palotája hangversenytermében.

A Gryllus Kiadó alapításának húszéves jubileumán, a Fonóban rendezett hangversenysorozatban is elhangzott ez a mai, újrahangszerelt változat. Az előadáson Makovecz Imre is jelen volt. Büszkék voltak az ő elismerő véleményére, amihez még azt is hozzátette: kicsit megríkattatok...

Ekkor határozták el ezt a turnét, és abban a formában tervezik, ahogyan a Fonó szervezésében Lajkó Félix vajdasági hegedűművész 2011 tavaszán 10 koncertből álló koncertsorozatot tartott. Végigjárta Szlovéniától Erdélyig mindazokat a Makovecz Imre által tervezett templomokat és művelődési házakat, melyek úgy építészetileg, művészileg, mint akusztikailag is egyedi alkotások, a magyar épített örökség meghatározó épületei.

Pál apostol koncertturné tervezett állomásai: Sárospatak, Csenger, Kolozsvár, Csíkszereda, Vargyas, Makó, Százhalombatta, Bak, Paks, Kakasd, Siófok, Piliscsaba.

A 2013 februárjában tartott első négy koncert a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával jöhetett létre.

A turné első állomásai:

  • Február 5., 18:00 – Paks, Szentlélek Templom
  • Február 6., 17:30 – Kakasd, Faluház
  • Február 7., 18:00 – Bak, Göcsej Kapuja ÁMK

Hozzászólások (1)

  • anon
    vikusz

    Reméljük lesz folytatás :)

    febr. 06, 2013