Ifjú zsenik a Budapesti Tavaszi Fesztivál műsorán

Budapesti Tavaszi Fesztivál idén először szentel egy teljes sorozatot a legígéretesebb közép-európai tehetségeknek. Orosz, magyar, cseh és lengyel művészek lesznek az Új generációk koncertsorozat főszereplői Budapest egyik legimpozánsabb helyszínén, a Szépművészeti Múzeum barokk csarnokában. Az előadásokra egyenként és bérletben is vásárolhatók jegyek.

Március 23-án a Szépművészeti Múzeumban az 1983-as, moszkvai születésű Varvara Nepomnyascsaja mutatkozik be. A zongorafenomén az Orosz Gnyeszin Zeneakadémia, a Moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium és a Hamburgi Zenei és Színházi Főiskola diákja volt. Hosszú ideig koncertezett szólistaként, de Moszkvában folytatott tanulmányai során mégis a kamarazene került szívéhez a legközelebb. Számos díja közül legkiemelkedőbb a 2012-ben megrendezett Concours Géza Anda első helyezése.

Szintén zongorán játszik másnap, március 24-én a 2010-ben Junior Príma Díjjal jutalmazott Fülei Balázs. Fülei zongoraművészi diplomáját kitüntetéssel szerezte meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 2008-ban, majd 2009-10-ben a Tel Avivi Zeneakadémián tanult Prof. Emanuel Krasovsky osztályában. Koncertjén a 2007-ben alapított lengyel Meccorre Vonósnégyes fogja kísérni, amely 2012-ben a londoni Wigmore Hall vonósnégyes versenyéről a második díjjal tért haza, a legjobb Haydn- és Mozart-előadásért pedig különdíjban részesült. A program a Lengyel Intézet támogatásával valósul meg.

A cseh Josef Špaček a hegedű bűvöletében él gyermekkora óta. Tehetsége a Julliard Schoolba juttatta, melyet Itzhak Perlman mentorálasával fejezett be. Špaček játéka egy New York-i kritikus szerint páratlan magyaros vitalitással rendelkezik. A 27 éves hegedűművész teljesítményét legutóbb 2012-ben tavaly a brüsszeli Nemzetközi Erzsébet Királyné Versenyen díjazták.

A fesztivál zárónapján, április 7-én családi koncertet ajánlunk: együtt lép fel az impresszív jazz játékáról és zeneszerzői kiválóságáról ismert Oláh Kálmán és a fia, Oláh Krisztián által vezetett trió. A klasszikus és jazz határmezsgyéjén mozgó formáció különleges zenei kalandot ígér. Az apa 2009-ben átvehette az Artisjus legjobb zeneszerzőnek járó díját.

A koncertsorozat részletes programja: www.btf.hu