Lipcsei Könyvvásár 2013

A Lipcsei Könyvvásár 2013-ban 350 helyszínével és 2.600 rendezvényével Európa egyik legnagyobb irodalmi eseménye. A Frankfurti Könyvvásár után Lipcse Németország legnagyobb könyvvására, a könyvkiadók, lektorok és a német könyvszakma tavaszi seregszemléje. 2012-ben 163.500 látogatója volt, 69.000 négyzetméteren 2.071 kiadó 44 országból állított fel standot.

A Magyar Standot a német könyvszakma és a média képviselői, valamint a vásárlátogatók a már ismert és bevált helyen, a nemzetközi kiállítók és a szépirodalmi könyvkiadók között, a 4. csarnokban találják. A három évre kedvezményesen bérelt E402-as standhelyünk sarokelhelyezésén keresztüli nyitottságával, Franciaország és Lengyelország tőszomszédságában, szemben a Cafe Europa nevű frekventált nemzetközi rendezvényhelyszínnel, elhelyezése, színkoncepciója, nyitottsága, átláthatósága miatt az átlagos vásárlátogató számára is feltűnő.
A Magyar Stand .CHB által kidolgozott koncepciója, hogy nemcsak a bevett, szokványos módon mutatja be az új köteteket (portré, életrajz, idézetek), hanem multimediális, mozgóképes installációkkal kiegészítve.
Frankfurt szakmai fórumaival ellentétben, a lipcsei Magyar Stand tematikus súlypontjainak meghatározásánál, valamint a standhoz kapcsolódó rendezvényprogram kialakításánál a német fordításban frissen megjelent könyvújdonságokra koncentrálunk.

A Magyar Stand kiállítása keretében Weöres Sándor születésének 100. és Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulójára emlékezünk, valamint Konrád György 80. születésnapjához könyvsarokkal gratulálunk.