Kistigrisek a kifutón

2013. október 4-én, az állatok világnapja alkalmából mutatkozott be a sajtónak a legutóbb született két tigriskölyök a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

A közönség azonban eddig még nem sokat láthatott belőlük, hiszen a védőoltások beadásával egybekötött sajtóbemutató után még az elkülönített „szülőszobába” vitték vissza az apróságokat. A kifutót október 18-án vehették először birtokba próbaképpen, és mivel minden sikeresen alakult, a hétvégén már minden látogató megtekintheti a tigriskölyköket.

A Fővárosi Állat- és Növénykert termékeny tigrispárja, Niva és Norbi frigyéből legutóbb augusztus 16-án születtek kölykök. A két nőstény kistigrist a sajtónak már bemutatták, a közönség azonban eddig még nem láthatta őket. Akkor ugyanis egyébként is meg kellett fogni a kölyköket az első védőoltás, illetve más, szükséges beavatkozások miatt, s erre került sor a sajtó nyilvánossága előtt. A kifutóra azonban ekkor még nem lehetett kiengedni őket, ezzel ugyanis meg kellett várni a második oltás beadásának idejét. Időközben azonban ezt a védőoltást is megkapták, így most már semmi akadálya nem volt annak, hogy az állatokat a látogatók is megcsodálhassák.

A két kölyköt, illetve az anyaállatot pénteken engedték ki első alkalommal a kifutóra, először csak próbaképpen. Éppen ezért az elválasztó ajtót, ami a kifutót és a tigrisek „szülőszobáját” összeköti, nyitva tartották annak érdekében, hogy ha Niva, vagy a kölykök úgy döntenek, mégis szívesebben tartózkodnának odabent, azt is megtehessék. Az apróságok kíváncsisága, valamint az időközben kellemessé, napsütésessé vált időjárás végül a kifutón marasztalta az állatokat.

A kölykök szinte azonnal megkezdték a számukra teljesen új kifutó felderítését, bár Niva mellől még nem merészkednek el túl messzire. Időnként az is előfordult, hogy másfelé indulnak, mint azt az anyaállat helyesnek tartaná. Ilyenkor Niva óvatosan megfogja a kölyköket laza nyakbőrüknél, ők pedig beletörődően hagyják magukat cipeltetni.

Mivel a próbának szánt kiengedés során semmiféle probléma nem merült fel, mostantól kezdve az állatokat tartósan a kifutón láthatja a nagyközönség.