Az Őrült Nők Ketrece az Átrium nyári bemutatója az Átriumban

2014. július 12-én mutatják be az Átrium Film-Színházban Alföldi Róbert rendezésében, Hevér Gábor és Stohl András főszereplésével Jerry Herman és Harvey Fierstein Az Őrült Nők Ketrece című musicaljének magyar változatát.

A közismert történet főszereplői egy mulatót működtető meleg pár, akiknek áldozatot kell hozniuk egy szerettükért, ami nagy hatással lesz az életükre. A zenés vígjáték alapjául szolgáló színdarabot nagyon sokan ismerik, köszönhetően a korábbi színházi bemutatóknak és a világsikert aratott filmnek.

Az Őrült Nők Ketrece egy olyan hely, ahol mindenki az lehet, aki. Vagy épp az, aki lenni akar. És ha muszáj másnak mutatnod magad, mint aki vagy? Hit, remény, szeretet, munka, család, haza, tegnap, ma, holnap, én, te – és ketten együtt. A mostani bemutatóra újrafordított szövegű, a 2010-es Broadway-felújítás hangszerelésével hazánkban először játszott magyar változatot Alföldi Róbert állítja színpadra. A rendező ígéri: a történet ugyan semmit sem változik, az előadás azonban merőben más lesz ahhoz képest, amilyen kép él a nézőben Az Őrült Nők Ketrecéről. Mint mondja: a szerelemről és a szeretetről szeretne beszélni a színpadon. Az előadás azonban többek között a képmutatás okairól és következményeiről, a szabadságról és a felelősségről is szól majd, hisz ezekről ma Magyarországon nem lehet eleget beszélni.

Hevér és Stohl mellett a további szerepekben Fehér Balázs Benő, Csobot Adél, Józan László, Fehér Tibor, Parti Nóra, Mihályfi Balázs, Hullan Zsuzsa és Nagy Dániel Viktor látható. A népes szereplőgárda mellett nyolc fős tánckar vesz részt az előadásban, amelynek tagjait a rendező és a koreográfus, Gergye Krisztián még áprilisban egy castingon választotta ki. A díszletet Menczel Róbert, a jelmezt Tihanyi Ildi tervezi, Jerry Herman többszörös díjnyertes muzsikáját a Csengery Dániel vezette zenekar játssza. A Gothár Péter rendezte Vaknyugat és a Znamenák István rendezte Igenis, miniszterelnök úr! után a Kultúrbrigád és az Átrium harmadik közös bemutatójaként létrejövő előadás július hónapban szerepel a budai színház műsorán.

A Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház koprodukciójában létre jövő előadás az első kifejezetten nyári produkciója lesz a teátrumnak. „Az épület kedvező adottságai lehetőséget teremtenek arra, hogy a nyári hőségben is kellemes klímájú környezetbe invitáljuk a közönséget” – mondta Magács László, az Átrium Film-Színház művészeti vezetője.

A színdarab Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével kerül színre.
Az előadás megtekintését 15 éven felülieknek ajánlják.