2014. augusztus 13-án indul a V. Kaposfest

Európa kiemelkedő klasszikus zenei fesztiválja startra készen.

Olyan világsztárok lépnek idén is színpadra, mint Rados Ferenc, Alina Ibragimova, Kelemen Barnabás, Jan-Erik Gustafsson, Kirill Gernstein, Alina Pogostkina, Szergej Nakarjakov vagy az Amadinda Ütőegyüttes. Az augusztus 19-ig tartó fesztivál művészeti vezetője Kokas Katalin hegedűművész.

A Kaposfestet 2010-ben azzal a céllal hozták létre, hogy Dél-Magyarország ékszerdobozában, Kaposváron megteremtsék a kamarazene és a klasszikus zene sajátságos és egyedi hangulatú nemzetközi színvonalú eseményét. Az “élvezet szabadsága” szlogen azt engedi meg a szervezőknek, hogy szabadon válogathassanak a klasszikus zene legnagyobb darabjai közül a reneszánsztól egészen a kortárs magyar kamarazenéig, és olyan művészek játszhassanak a Szivárvány Kultúrpalota színpadán, akik nagyon ritkán láthatók Magyarországon, vagy Kelet-Európában. A fellépők olyan sztárok, akiket a világ legfontosabb koncerttermeiben már ismernek és örömmel várnak a legnagyobb fesztiválokon is. Az eddigi fesztiváloknak több tízezer látogatója volt, így a szervezők idén is közel 15 000 érdeklődőre számítanak. A legtöbb kamarazenei koncertre már nem is lehet jegyet kapni, csak a helyszínen. Idén újra lehet majd diákoknak fesztiválpárnát vásárolni, amellyel bejuthatnak mind a 14 komolyzenei koncertre.

Az idei közreműködők többek között: Thomas Dunford, José Gallardo, Szergej Nakarjakov, Latica Honda-Rosenberg, Kokas Katalin, James Boyd, Jan-Erik Gustafsson, Amadinda Ütőegyüttes, Rados Ferenc, Anna-Liisa Bezrodny, James Boyd, Marc Coppey, Oleg Kogan, Alina Ibragimova, Alina Pogostkina, Kokas Dóra, Kelemen Barnabás.
A komolyzenei koncerteken, augusztus 13-án, 15-én és 17-én színművészek (Hegedűs D. Géza, Bálint András, Lukáts Andor, Wunderlich József, Bede Sarolta, Gyulai Júlia) is erősítik az előadásokat.
Az immáron Európa-híres Kaposfest nem csak klasszikus zenei programokat tartogat a látogatóknak, hanem Ricchi e Poveri koncertet, Hungarikumokat, olasz gasztronómiát és képzőművészeti eseményeket.

A fesztivál idején a napi két klasszikus zenei koncert mellett, az olasz és a hungarikumok tematikus napján is részt vehetnek az érdeklődők. Az olasz nap Kaposvárja a zenén át a gasztronómiáig bezárólag az itáliai kultúrát hivatott bemutatni. Aznap este, augusztus 16-én 22 órától a könnyűzenei világsztár a Ricchi e Poveri ad ingyenes koncertet a város főterén.

A hungarikumok napjának délelőtti koncertjének pedig a Kassai Lovasfarm ad otthont, ahol a maga is hungarikumnak számító Kassai Lajos látja vendégül a látogatókat olyan ételekkel párosítva, mint karcagi birkapörkölt, hortobágyi húzottrétes vagy épp különleges tokaji borok.
A Kaposfest részletes programja a fesztivál honlapján olvasható.

2014. augusztus 13-19.
V. Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál
Kaposfest