Európa újra mozizni megy!” – Tizedik alkalommal rendezik meg az egyik legnagyobb összeurópai filmünnepet, amelyen tavaly 40 ország 700 mozijában több mint 90.000 néző vett részt.

150 magyar designer termékeit vonultatja fel az idei Ajándék Terminál.
A Design Terminál immár negyedszerre megszervezett karácsonyi vására december 5-24. között, a város öt pontján várja a minőségi magyar termékek iránt nyitott közönséget.
A Design Terminál célja, hogy karácsonyi vásárával segítse a kiemelkedő tehetségű magyar tervezők és a nagyközönség egymásra találását. Az Ajándék Terminál 2010 óta a magyar tervezők egyik legfontosabb seregszemléjévé vált. A korábbi évekhez hasonlóan, több designer is kifejezetten erre az alkalomra időzítette új termékeinek debütálását. Először mutatkoznak be az Ajándék Terminálon Peter Mero és a TATZ termékei, valamint Szabó Zsófi Kis Hungarikumhatározója is. A korábbi évek kedvelt márkái közül idén is jelen lesz a The Four, Ferencz Vanda, a Hannabi, NANUSKA, a Plié by Atelier, az IVANKA, a NUBU vagy a BP Clothing. Az Ajándék Terminálon eladott termékek után a Design Terminál nem számol el jutalékot, így azok teljes összege közvetlenül a tervezőkhöz kerül
IIdei újdonság, hogy az Erzsébet téri Design Terminálon kívül Budapest több pontján – Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Four Seasons Hotel Gresham Palace Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, WestEnd City Center – is várják az érdeklődőket az Ajándék Terminál standjai.
Az Ajándék Terminál kiemelt eseménye idén is a Jótékonysági Design Aukció, ahol közel 70 tervező egyedi designtárgyait árverezik el. A befolyó bevétel idén is az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját segíti.
2014. december 17. (szerda) 19:00 Jótékonysági Design Aukció a Terminál Étteremben.
Egyedi design tárgyak kalapács alatt Winkler Nórával. Idén 63 tervező csatlakozott az aukcióhoz és ajánlott fel egy-egy tárgyat árverésre.
Az aukció fővédnöke: Dr. Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős uniós biztos. A hangulatról dj Mahogany gondoskodik.
Az aukció mindenki számára nyitott, előzetes regisztráció nem szükséges!
További információ az ajandekterminal honlapon.




















