70 éves a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az ünnepi hangverseny dirigense nem más, mint Kobayashi Ken-Ichiro, az együttes tiszteletbeli vendégkarmestere.

A MÁV Szimfonikusok 2015. május elsején ünnepelték fennállásuk 70. évfordulóját. A zenekar május 5-i hangversenyén Dávid Ilona, a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. elnök-vezérigazgatója, valamint Dr. Czepek Gábor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára, a zenekar fővédnöke köszönti a megjelenteket ennek alkalmából a Zeneakadémián.

Az idén 75 éves Kobayashi Ken-Ichiro Mestert szoros barátság fűzi a zenekarhoz, hisz annak idején a MÁV Szimfonikusokkal indult karrierje. A legendás japán karmester 2015. május 4-én Miskolcon, május 8-án Pécsett, május 7-én pedig a budapesti Művészetek Palotájában lép színpadra az együttessel, az elkövetkezőkben pedig legalább 3-4 hangversenyt vezényel majd minden évadban.

„Az elmúlt 8-10 évet a kimagasló szakmai fejlődés, illetve az egyre intenzívebb jelenlét jellemzi a hazai koncertéletben. Büszkék vagyunk arra, hogy mi lehetünk a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. társadalmi szerepvállalásának zászlóshajója, és bizakodóan nézünk a jövő elé” – közölte Lendvai György, a zenekar ügyvezető igazgatója.

Kobayashi Ken-Ichiro, a zenekar tiszteletbeli vendégkarmestere több mint 40 évvel ezelőtt, 1974 tavaszán nyerte meg a Magyar Televízió első Nemzetközi Karmesterversenyét. A MÁV Szimfonikusok volt az első zenekar, amelyet hazáján kívül vezényelt, ezzel indult nemzetközi karrierje. A Mester azóta sikert sikerre halmoz, de a mai napig különleges viszony fűzi a zenekarhoz. Visszatérő vendég, akinek jelenléte ünneppé tesz minden koncertet a közönség számára, és ösztönzőleg hat a zenekar tagjaira is. Több tucat koncertet dirigált különböző sorozataikban; Japánban is több alkalommal vezényelte a MÁV Szimfonikusokat, öregbítve ezzel hazánk és a zenekar alapítójának hírnevét. 2014 tavaszán Kobayashi nagyszabású koncertsorozattal ünnepelte az MTV karmesterversenyén aratott győzelem 40. évfordulóját. Három hét alatt hét hangversenyt adott hazánkban a legnevesebb magyar komolyzenei együttesek részvételével. A sorozat gálakoncertjén vezényelte a zenekart, ahol a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. elnök-vezérigazgatója a karmester munkája előtt tisztelegve a magas rangú Vasútért kitüntetést adományozta Kobayashi Ken-Ichirónak. A MÁV Szimfonikus Zenekar legbecsesebb kincsei között őrzi a Mester barátságát. A kölcsönös megbecsülés jeléül a 2014-15-ös évadtól kezdve mint tiszteletbeli vendégkarmestert üdvözlik őt a pulpituson.

Kobayashi a MÁV Szimfonikusok összesen négy koncertjét dirigálja ebben az évadban Budapesten, Pécsett és Miskolcon. Május 4-én a miskolci Művészetek Házában, május 8-án a pécsi Kodály Központban láthatja a közönség; május 5-én a Zeneakadémia Nagytermében, május 7-én pedig a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, a Szőke Tiborról elnevezett mesterbérletben hallható ugyanaz a műsor.

Csajkovszkij méltán népszerű b-moll zongoraversenye Miskolcon és Pécsett Farkas Gábor, a fővárosi koncertek alkalmával Kaneko Miyuji előadásában. Az estek másik száma is egy orosz mű: Muszorgszkij darabja, az eredetileg zongorára komponált Egy kiállítás képei, Ravel mesteri hangszerelésében.