Halálos tavasz a Városmajorban

A Budapesti Nyári Fesztivál szezonindító előadását 2015. június 13-án mutatják be a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

A Szabad Tér Színház produkciójának főbb szerepeit Lengyel Tamás, Györgyi Anna, Ullmann Mónika és Szabó Vera játsszák. A Halálos tavasz című előadás Zilahy Lajos 1922-ben megjelent kultikus regényéből készül sztárszereposztással, és a nyár folyamán négy alkalommal lesz látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

A legendás szerelmi történet, amely a pályakezdő Karády Katalin és Jávor Pál főszereplésével bemutatott azonos című film által lett ismert, egy fiatalemberről szól, aki szerelmi csalódása és félresiklott élete elől az öngyilkosságba menekül. A Városmajori Szabadtéri Színpad produkciója a népszerű történetet mai színházi eszközökkel szólaltatja meg, a lélek bonyolult rajzát kutatva.

A vadonatúj színpadi adaptációt Garai Judit írta, amelyből Hidvégi Nóra rendezésében összművészeti játék készül, ahol a díszletnek, a jelmeznek, a világításnak, a vetítésnek, a zenének, a hangeffekteknek és a színpadi mozgásnak egyaránt fontos hangulat- és jelentésképző szerepe lesz. Az előadásban egy álomszerű világ keveredik a mával, a látomások fátyolos misztériumából hús-vér hősök bújnak elő Lengyel Tamás, Szabó Vera, Ullmann Mónika, Györgyi Anna, Miklós Marcell és Sipos Vera megformálásában.

A Halálos tavasz 2015 nyarán négy alkalommal látható a Városmajorban (június 13., 14., július 31. és augusztus 1.), majd a tervek szerint ősztől bekerül egy budapesti kőszínházba, valamint országos turnéra indul.

Az előadásra májusban 10%-os EarlyBird-akcióval válthat jegyet a közönség.
Az előadás a HOFRA Színházi és Irodalmi Ügynökség Kft - www.hofra.hu - közvetítésével jön létre. Bővebb információ és online jegyvásárlás a Fesztivál honlapján.