Sztárokkal játszhatnak a gyerekek a Színezd át családi napon

Oláh Gergő első színházi szerepében látható a Somnakaj musicalben!

Falusi Mariannal, Oláh Gergővel, Papadimitriu Athinával is találkozhatnak azok, akik részt vesznek június 6-án a Színezd át! címet viselő ingyenes családi napon, melyet a Poszt Off programjaként rendeznek meg Pécsett a Szent István téren.

A tíz állomásos országos programsorozat - melynek második állomása a baranyai megyeszékhely - célja, hogy felhívja a figyelmet egymás megismerésének és elfogadásának fontosságára, valamint arra, hogy mennyi mindent adnak hozzá kultúránkhoz a nemzetiségek. Az esti Somnakaj előadásban pedig Oláh Gergelyt először láthatják az érdeklődők színházi darab szereplőjeként. A Szent István téren megrendezendő ingyenes családi nap programjában játékos feladatok – várépítés, közös történetírás, ügyességi feladatok, játékkészítés és hangszerkipróbálás –, valamint  színpadi programok (koncertek és közös tánctanulás) is szerepelnek. A játékok, feladatok egyik fő célja, hogy a gyerekek a színes programokon keresztül megtapasztalják egymás elfogadásának fontosságát, a program ugyanis a többségi társadalom és a nemzetiségek együttműködését, együttgondolkodását ösztönzi. Az eseményen a programsorozat fővédnöke, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is jelen lesz a program pécsi állomásának házigazdájával, Páva Zsolt, polgármesterrel és a helyi védnökkel, Sors Tamás paralimpikon világ- és Európa-bajnok úszónkkal együtt. Sors Tamás a játékállomásokon a gyerekekkel együtt ki is próbálja majd a feladatokat. A nap folyamán itt-ott felbukkan és segédkezik majd Falusi Mariann és Oláh Gergő, lufit oszt Tintér Gabriella és Szirtes Edina Mókus, hangszereket bemutat Vidák Róbert, a titkok tudója, pedig Papadimitriu Athina lesz.

A nap programját a Zsolnay Kulturális Negyed Pirogránit udvarán 20 órakor kezdődő Somnakaj című roma musical zárja. A darab egyszerre koncert és színház, tánc irodalom és tradicionális képzőművészet, hagyományőrzés és modern formák találkozása, melyben az ősi zenei tradíciók mellett megjelennek a 21. század hatásait tükröző stílusbeli újítások, átdolgozások is. A humorban és misztikumban bővelkedő előadás során Somnakaj, a fiatal roma lány útkeresésének állomásai elevenednek meg. A főbb szerepekben Szakács Hajnalkát, Falusi Mariannt, Oláh Gergelyt, Papadimitriu Athinát és Szakcsi Lakatos Bélát láthatják majd a nézők. Az előadást tavaly mutatták be a Művészetek Palotájában és tegnap, Kaposváron mutatták be ismét egy kicsit átformálva azt. A Csiky Gergely Színház-béli előadást követően a közönség perceken keresztül állva tapsolva (!) ünnepelte a szereplőket, így bizonyára mindazoknak ugyancsak felejthetetlen élményben lesz részük, akik ott lesznek a pécsi bemutatón.

A Színezd át! országos eseménysorozatának házigazdái a résztvevő városok polgármesterei, a programok megvalósulását pedig helyi védnökök segítik, akik elért eredményeik vagy alkotó tevékenységük révén példát mutatnak az együttműködésre, az elfogadásra és – hovatartozásuktól függetlenül – vívták ki a társadalom elismerését és tiszteletét. A helyi védnökök között találjuk többek között D. Tóth Krisztina újságírót, UNICEF nagykövetet, Miklósa Erika operaénekest, Görbicz Anita kézilabdázót, Demjén Ferenc énekes-zeneszerzőt, és Szakály György balett művészt. A rendezvény fő támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A pécsi esemény házigazdája Páva Zsolt polgármester, helyi védnöke pedig Sors Tamás. A programsorozat fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A rendezvénysorozat további helyszínei: Debrecen, Veszprém, Szolnok, Nyíregyháza, Miskolc, Győr, Szeged, Budapest. A családi nap részletes programjai, további információk a facebook oldalon, valamint a Színezd át! weboldalán olvashatók.
Gyere, és Színezd át!