2017. augusztus 20. - vasárnap

Shakespeare sztárokkal a Békéscsabai Jókai Színházban

Kinyomtatom...
Tévedések vígjátéka

Tévedések vígjátéka az új évad első bemutatója.

Nem véletlen, hogy Shakespeare Tévedések vígjátéka máig töretlen népszerűségnek örvend a reneszánsz óta: a felvonultatott emberi játszmák és hibalehetőségek bárhol, bármikor érvényesek lehetnek. És ha már alkalom adódik a tévedésre, akkor a komikum is teret követel magának: a családi szálak egyre inkább összekuszálódnak, a történések pedig csak továbbgörgetik a félreértéseket. A féktelen vígjátékban minden elem adott, hogy a termékeny zavart fenntartsa: összecserélt ikrek, féltékenység, emberi hiúságok és gyengeségek, Ephesus városának minden rendű lakói: rosszlányok, kereskedők, nemesek, urak és szolgák. De nem Shakespeare lenne a darab szerzője, ha a felhőtlen nevetés mögött nem húzódna meg némi tragikum, illetve sokféle tanulság is.

A Békéscsabai Jókai Színházban az alkotógárda valóságos sztárparádé: a darabot Csiszár Imre Jászai Mari-díjas, Érdemes- és Kiváló Művész rendezi, az előadásban Ephesusi Antipholus szerepét a Kossuth-díjas Bezerédi Zoltán, a budapesti Katona József Színház művésze játssza. A jelmeztervező Szakács Györgyi, aki szintén Kossuth-és Jászai-díjas.
Shakespeare vígjátéka Szász Imre fordításában kerül színre Békéscsabán, Solinus, Ephesus hercegének szerepében a Jászai-díjas Bartus Gyulát, Aegeon syracusai kereskedőként Jancsik Ferencet láthatja a közönség. Katkó Ferenc, Gulyás Attila, Csomós Lajos, Presits Tamás, Szabó Lajos, Czitor Attila és Ormándy M. Keve lép fel az előadásban. Emíliát, Aegeon feleségét és az apácafőnöknőt Kovács Edit, Adrianát, Ephesusi Antipholus feleségét Komáromi Anett, Lucianát, a húgát Liszi Melinda játssza. Fehér Tímea, Veselényi Orsolya, valamint a Színitanház számos hallgatója kap lehetőséget a sokszereplős darabban.

„Az emberi tulajdonságok és kapcsolatok, egyén és közösség konfliktusainak, jellem- és helyzetkomikumok kimeríthetetlen tárháza Shakespeare összes műve, amelynek érvényességét és népszerűségét a szerzői bölcsesség, humor, lényeglátás alapozza meg. A színpadra állítás mindezt elmélyítheti, fokozhatja, ha nem a jelmezek jelentik a korszellemet, hanem az emberek viselkedése, igénye, gondolkodása: a szereplőké és a nézőké. Ha kölcsönösen kiderül róluk, hogyan élnek, mitől félnek, miben hisznek, bíznak-e egymásban. Ha a játék képes a nézőket megszólítani, nemcsak szórakoztatni, megnevettetni, hanem elgondolkodtatni is olyan fontos dolgokról, mint saját maguk, identitásuk, helyük a világban, akkor az jóval több, mint komédia.

Az új évad első bemutatója régi klasszikus viccre épít, a két ikerpár - ráadásul úr és szolga - összecseréléséből származó bonyodalmakra, szerelem és féltékenység, gyengédség és erőszak ellentétére. Mindebből persze súlyos drámák is születhetnének, ha a történet nem végződne happy enddel. Már a cím figyelmeztet: „csak” tévedésekkel van dolgunk, akármennyire is összekuszálódnak azok a rokoni, társadalmi, üzleti szálak, és ami végül tisztázható, megmagyarázható, az megbocsátható, nem bűn, nem jár büntetéssel. Shakespeare mester a nevetés mellé mindig tragikummal és némi tanulsággal is szolgál. Ez a Plautus-komédiákból merítő, 1592-ben írt darabja a helyzetkomikumok kibontása előtt igen szomorú történettel kezdődik: hajótörésről, családja elvesztéséről, fiai reménytelen felkutatásáról mesél a halálra ítélt syracusai kereskedő. A drámai feszültség csak a darab végén oldódik fel, amikor tisztázódnak a szerepek, és az öreg kalmár sorsa is rendeződik.

Hangulatos és mozgalmas előadás, igazi forgatag; négy épület (két lakóház, egy lokál és egy zárda) előtt rohangálnak a szereplők. Mindenki keres valamit, rohan a pénze, a párja után, vagy éppen ura parancsát akarja teljesíteni. A félreértések, szerepcserék miatt összekavarodnak, elbizonytalanodnak, nem találják a helyüket a világban, úgy érzik, hogy kicsúszott a talaj a lábuk alól, elveszítették személyiségüket, önazonosságukat, hiszen idegenné váltak saját környezetükben, súlyos lelki válságba kerültek. Egészen hétköznapi történet, gyakorta megesik, akár ma is, velünk, körülöttünk. Óránként halljuk, látjuk a híradásokat arról, hogy százezrek hagyják el otthonukat, menekülnek a háború elől, indulnak el a biztonság, a jobb megélhetés reményében Nyugat felé. Keresik a helyüket a világban, önmagukat, életük értelmét. S akik maradnak, vajon tisztában vannak-e önmagukkal, megtalálták-e a helyüket, boldogulásukat, valóban otthon érzik-e magukat abban az országban, ami a hazájuk? Hetek óta azon gondolkodom, és az előadás óta még inkább: mi kell ahhoz, hogy valaki útra keljen egyik kontinensről a másikra, nekivágjon a bizonytalan, kiszámíthatatlan jövőnek, kockáztassa önmaga és szerettei sorsát? Meg azon, felidézve a reneszánsz emberek életkedvét, boldogságvágyát: ma miért nem divat örülni, elégedettnek lenni, beismerni, hogy igen, köszönöm, jól vagyok?

A korszakot, az embert, társadalmát jellemzi, hogyan szórakozik, min nevet és mit tart gondolatébresztőnek, ahogyan az is, mitől fél vagy miben bízik. „Úgy hírlik, tele a város csalással”, sok a bűn, a hazugság – hangzanak el az első felvonásban az Újszövetséget, Szent Pál apostolt idéző szavak.
Ephesus lakói, a kereskedők, nemesek, urak és szolgák, rosszlányok féltek az idegenektől, de hittek a mesékben és bíztak egymásban. A mából nézve akár irigyelhetjük is felszabadultságukat, jókedvüket, életörömüket, bizakodásukat, hogy mindenki jól akarta érezni magát. Megértjük, hogy féltek a besúgóktól, indulatukat, szenvedélyes kifakadásaikat pedig megbocsáthatjuk, ahogyan a furcsa érdeklődést is, amivel a korabeli kivégzések iránt viseltettek. S milyen jó lenne, ha körülöttünk az olykor rossz dolgok csak tévedésekből fakadnának, nem szándékos rombolásból, gonoszságból, mert akkor azokat könnyen lehetne tisztázni, megmagyarázni, megbocsátani, akárcsak az epheusi tévedéseket!

Csiszár Imre Jászai-díjas, Érdemes- és Kiváló Művész színvonalas előadást rendezett Békéscsabán, amelynek premierje a hagyományoknak megfelelően pénteken volt, díszbemutatója szombaton. Ephesusi Antipholus szerepét a Kossuth-díjas Bezerédi Zoltán, a budapesti Katona József Színház művésze játssza hatásosan, Dromióként (a szolga) Gulyás Attila kivételes akrobata teljesítményt nyújt. Solinus, a fehér limuzinon érkező herceg (a hatalom) szerepét a Jászai-díjas Bartus Gyula alakítja meggyőzően, Aegeon syracusai kereskedő a legdrámaibb figura, Jancsik Ferenc átélt játéka. Feleségét és az apácafőnöknőt Kovács Edit méltóságteljesre formálja, Adriana, Ephesusi Antipholus felesége szerepében Komáromi Anett kimagasló alakítást nyújt, Lucianát, a húgát formáló Liszi Melinda méltó partnere. Katkó Ferenc, Presits Tamás, Szabó Lajos, Czitor Attila a polgárok, kereskedők, nemesek táborát személyesíti meg, ifj. Mlinár Pál a syracusai Antipholus és Csomós Lajos a hozzá tartozó Dromio. A kurtizán szerepében Fehér Tímea markáns, Luca, a szolgálója Veselényi Orsolya, Csipkedi, a tanítómester Szőke Pál. A porkolábok, tisztek szerepében a Színitanház hallgatói láthatók.
A jelmeztervező a Kossuth- és Jászai-díjas Szakács Györgyi, a díszlet a rendező munkája, a zenét Csiszár Virág állította össze, a mozgást Mlinár Péter tervezte.
Shakespeare műveit elsősorban a kortalanság és az emberismeret teszi örökérvényűvé, szellemiségét az értékteremtő, minőségi előadások éltetik, amilyen Csiszár Imre rendezése a Jókai Színházban. Az előadás rangját emeli az alkotók meggyőződése, hite, hogy az ember bár nem tökéletes, de lehet rajta javítani, érdemes nevelni. Humorral és öniróniával valószínűleg hatásosabban, mint szigorral. A kivételes költői nyelv, a szép meseszövés is segíthet, egy kis pajzánság és trágárság pedig belefér az utcanépének szóhasználatába.”
Niedzielsky Katalin

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

plakát

Ünnepi koncert augusztus 20-án.

plakát

Sportóriások legendája elevenedik meg a Coincidance Táncszínház új előadásában.

Fotó: A-Team/Nyári Attila

Látássérülteknek narráltan is!